Ingyenes kiberbiztonsági programmal segíti vállalati ügyfeleit a K&H Bank

A K&H Bank közel fél éve támogatja vállalati ügyfeleit egy teljesen díjmentes biztonságtudatossági programmal, amely október végéig érhető el. A kezdeményezés célja, hogy a cégek könnyebben felismerjék és kezeljék a digitális kockázatokat, miközben erősítik saját kiberbiztonsági felkészültségüket. A program három, egymást kiegészítő elemből áll, amelyek a mindennapokban is jól alkalmazható tudást kínálnak.

Az első pillér a Mastercard által kifejlesztett My Cyber Risk megoldás, amely segít feltérképezni és rangsorolni a vállalatok weboldalainak és nyilvános alkalmazásainak sérülékenységeit. A szoftver több mint 40 kritérium alapján, kilenc biztonsági területet lefedve értékeli a kockázatokat. Bár a szolgáltatás normál esetben fizetős (60 euró), a K&H ügyfelek egy speciális kuponkód segítségével egy éven át térítésmentesen használhatják.

 

A második elem egy interaktív, történetalapú tanulási platform, amely játékos feladatokkal vezeti be a résztvevőket a kiberbiztonság alapjaiba. Az éles helyzeteket szimuláló feladatok során megszerzett tudást tesztek segítségével ellenőrizhetik.

 

 

A harmadik pillért egy hírlevél-sorozat jelenti, amely bemutatja a leggyakoribb visszaélési módszereket, és gyakorlati tippeket ad azok elkerülésére. Emellett a bank biztonságosabb pénzügyi megoldásait is ismerteti, a feliratkozók pedig meghívást kapnak egy online szakmai konferenciára is.

 

„Az utóbbi időben nemcsak a kiberbiztonság társadalmi jelentősége nőtt meg, hanem ügyfeleink érdeklődése is. Ezért döntöttünk úgy, hogy széleskörű tapasztalatainkkal és tudásunkkal segítjük a vállalkozásokat a digitális biztonság terén. Az elmúlt hónapokban egyre több, akár 10–100 millió forintos csalási kísérlet érintette a vállalati ügyfeleket is. Mivel ezek jellemzően ügyfélhitelesítéssel jóváhagyott tranzakciók voltak, a közös védekezés a bank és az ügyfél részéről egyaránt elengedhetetlen. Meggyőződésünk, hogy a megelőzés és a felkészültség jelentik az első védelmi vonalat a digitális fenyegetésekkel szemben” – hangsúlyozta Bodor Tibor, a K&H vállalati üzletágának vezetője.

 

„A kiberbűnözők folyamatosan keresik a legapróbb gyenge pontokat is a digitális védelemben – függetlenül attól, hogy kis- vagy nagyvállalatról van szó. A biztonságos működéshez ma már elengedhetetlen a rendszerek aktuális állapotának ismerete. A K&H Bankkal közösen azon dolgozunk, hogy a magyar cégek tiszta képet kapjanak a kibertérben látható sérülékenységeikről – például elavult szoftverekről vagy lejáró tanúsítványokról –, és időben tudjanak reagálni. Célunk, hogy a vállalatok a digitális világban is biztonságosan és magabiztosan fejlődhessenek” – tette hozzá Nemes Máté, a Mastercard kibervédelmi szolgáltatásokért felelős igazgatója.

 

 

English Summary

K&H Bank has been supporting its corporate clients with a free cybersecurity awareness program, running until the end of October. The initiative helps companies identify and manage digital risks while strengthening their overall cyber readiness. It features three main elements: the My Cyber Risk tool by Mastercard, an interactive, gamified learning platform, and an informative newsletter series. Clients can assess vulnerabilities in their websites and public applications, practice cybersecurity skills through simulations, and receive practical tips to prevent online fraud. The program aims to empower businesses to operate confidently and securely in the digital world.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció