Ötlettől a megvalósításig: indul a fiatal innovátorok versenye

Megkezdődött a nevezés a 14–20 éves középiskolások számára meghirdetett Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO), amely elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő diákok innovatív ötleteit, találmányait és projektjeit várja. Az idei, immár 35. alkalommal megrendezett verseny újdonsága, hogy a budapesti központ mellett hat vidéki városban – Debrecenben, Győrött, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben – is területi válogatót tartanak, ahol a fiatalok bemutathatják kreatív projektjeiket.

A válogatókon eredményesen szereplő vagy a legjobb pályázatot benyújtó diákok bekerülnek a hónapokig tartó mentorálással kísért felkészítő programba, majd a legígéretesebb projektek a kiállítással egybekötött döntőben mérik össze tudásukat. Az OTIO díjazottjai összesen több mint ötmillió forint jutalmat kapnak, a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák pedig szintén kiemelt támogatásban részesülnek. A verseny egyben kaput nyit a nemzetközi innovációs versenyek felé is: a díjazottak európai, amerikai és ázsiai programokon és megmérettetéseken vehetnek részt. Az Innovációs Szövetség idén egy kisfilm segítségével is népszerűsíti a jelentkezést, amely itt tekinthető meg.

 

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Kulturális Minisztérium kiemelt támogatásával, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak és a Nemzeti Innovációs Ügynökségnek a szakmai közreműködésével hirdette meg a 35. OTIO-t. A versenyre a 14–20 éves kreatív fiatalok egyedül vagy kétfős csapatban jelentkezhetnek, határon innen és túlról. A nevezéshez természettudományi, matematikai vagy környezetvédelmi projektek rövid, legfeljebb két A4-es oldalas tervét kell benyújtani.

 

A jelentkezési határidők a válogatók helyszínétől függően eltérőek: a kaposvári válogatóra október 7-én éjfélig, a budapesti válogatóra pedig november 17-én éjfélig lehet nevezni. Akik lemaradnának a területi válogatókról, december 8-ig közvetlenül is jelentkezhetnek. Érdemes azonban minél sikeresebben szerepelni a válogatókon, mert a díjazottak közvetlenül a második fordulóba jutnak.

 

 

A második fordulóban a válogatókon díjazott versenyzők, illetve a zsűri által kiválasztott további pályázók négy hónap alatt dolgozhatják ki projektjeiket, benyújthatják kutatási és fejlesztési eredményeiket, valamint bemutathatják azokat. A program részeként mentorálás, szakmai képzések (pl. tudománykommunikáció, prezentációs technikák, szellemi tulajdonvédelem, vállalkozási ismeretek) és közösségformáló programok is várják a résztvevőket.

 

A zsűri a pályázatokat az eredetiség, kidolgozottság, tudományos érték, önálló munka, műszaki színvonal és az eredmények világos bemutatása alapján értékeli.

 

A legkidolgozottabb pályamunkák a kétnapos, kiállítással egybekötött döntőben mérik össze tudásukat, ahol a fiatalok nemcsak projektjeiket mutatják be, hanem fejlődésükről is számot adnak.

 

Prof. Dr. Birkner Zoltán, a Magyar Innovációs Szövetség társelnöke kiemelte: "Az OTIO országos tehetségplatformként lehetőséget ad a diákoknak, hogy szakmai mentorálás mellett valósítsák meg ötleteiket, és akár startuppá is formálhassák azokat. A résztvevők a projektmunka során nemcsak szakmai tudást szereznek, hanem megtanulják az innováció teljes folyamatát az ötlet megszületésétől a megvalósításon, prezentáción és szellemi tulajdon védelmén át egészen a vállalkozás létrehozásáig."

 

A 2025–26-os évben az OTIO első három helyezettje (összesen 10 pályázat) 200.000–500.000 Ft jutalomban részesül, a kiemelt dicséretes pályázatok (10–15 további pályázat) pedig 100.000 Ft jutalmat kapnak. Különdíjat kap a legsikeresebb határon túli fiatal is. A díjazottak plusz pontot kapnak a hazai felsőoktatási felvételi eljárásban. Az eredményes diákok középiskolái 800.000–1.000.000 Ft, a felkészítő tanárok 600.000–800.000 Ft elismerést kapnak.

 

A három első díjas versenyző részt vehet az EU Fiatal Tudósok 2026-os európai döntőjén, valamint további rangos nemzetközi versenyeken, például az amerikai Regeneron ISEF, a Taiwan International Science Fair, a London International Youth Science Forum, a svájci International Wildlife Research Week, a Swiss Talent Forum, valamint a Stockholm International Youth Science Seminar rendezvényein.

 

 

English Summary

The National Science and Innovation Olympiad (OTIO) invites high school students aged 14–20 to showcase their innovative ideas, inventions, and projects in science, mathematics, and environmental research. This year marks the 35th edition, featuring regional qualifiers in Budapest and six other major cities, leading to a mentor-supported preparatory program and a final exhibition-based competition. Winners receive cash prizes, recognition for their schools and mentors, and opportunities to participate in prestigious international innovation contests. Participants gain hands-on experience, professional mentoring, and training in scientific communication, intellectual property, and entrepreneurship. OTIO provides a unique platform for young talents to develop their ideas from concept to real-world impact.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció