Turizmusfejlesztés lépésről lépésre – online képzés önkormányzatoknak és helyieknek
2025. augusztus 24.
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat – a program célja, hogy a kistelepülések számára valós gazdasági, közösségi és fejlődési lehetőségeket teremtsen a turizmus területén. Az összefogásra építő, gyakorlatorientált képzés olyan változásokat indíthat el, amelyek hosszú távon is érezhetően erősítik a helyi közösségeket. Ebben az önkormányzatok kiemelt szerepet kapnak.
A kezdeményezés a helyi vállalkozók, civil szervezetek és közszféra szereplőinek egyaránt támogatást nyújt. A pályázat célja nemcsak a turisztikai vállalkozások erősítése és népszerűsítése, hanem a település arculatának fejlesztése is.
„A falusi turizmus fejlesztése nemcsak a látogatóknak kínál több élményt, hanem a települések számára is komoly gazdasági és közösségi lehetőségeket teremt” – emelte ki Nagy László, a TanfolyamGURU marketingmenedzsere. Hangsúlyozta: a program egyszerre élénkíti a helyi gazdaságot és erősíti a közösségi identitást.
„Célunk, hogy a települések tudatosan, szervezetten és korszerűen mutathassák be értékeiket. Az önkormányzatok ebben a változás motorjai lehetnek, mi pedig minden szükséges eszközt biztosítunk hozzá” – tette hozzá.
Miért éri meg csatlakozni?
A turizmus a kistelepüléseken az egyik leggyorsabban mozgósítható gazdasági ágazat. Egy jól kialakított vendégház, egy felújított közösségi tér vagy akár egy tematikus program már önmagában új látogatókat vonzhat. Az érkezők helyben költenek, ami nemcsak munkahelyeket teremt, hanem új vállalkozások indítását is ösztönzi.
„Egy új turisztikai attrakció vagy szálláshely működtetéséhez számos emberre van szükség: vendéglátósokra, takarítókra, programszervezőkre, karbantartókra vagy akár marketingesekre. Ezek a munkák a helyben élők számára is elérhetők, sokszor külön képzettség nélkül, így közvetlenül csökkenthetik a munkanélküliséget” – mondta Nagy László.
Az aktív turizmussal rendelkező települések ráadásul könnyebben pályáznak további forrásokra – legyen szó TOP Plusz, GINOP vagy LEADER programokról –, és az online láthatóság növekedésével még több látogatót és együttműködést nyerhetnek. A TanfolyamGURU képzése ehhez ad gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást.
A program különlegessége, hogy ha egy településről legalább 5 fő jelentkezik, az önkormányzat egyik munkatársa féláron végezheti el a tanfolyamot. Tíz jelentkező esetén pedig egy munkatárs teljesen ingyen csatlakozhat. A képzés végén minden résztvevő államilag elismert tanúsítványt kap.
Gyakorlati tudnivalók
A TanfolyamGURU képzése nem elméleti előadások sorozata, hanem gyakorlatias, azonnal hasznosítható tudást nyújt. A tananyag lefedi a helyi turizmus kulcsterületeit: a vendégélmény fejlesztését, a közösségszervezést, az események lebonyolítását, az online marketinget és az alapvető pályázati ismereteket.
A rugalmas, online formában elérhető tanfolyam lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját időbeosztásukhoz igazítsák a tanulást. A jelentkezési határidő: 2025. szeptember 30., kizárólag elektronikusan, a TanfolyamGURU felületén keresztül.
English Summary
The Rural Tourism Development Training Program has been launched to boost economic and community growth in small villages through practical, hands-on education. The initiative supports local businesses, municipalities, and community members in creating sustainable tourism opportunities that showcase local values. The flexible online course provides immediately applicable knowledge in areas like guest experience, event organization, online marketing, and funding basics. By participating, villages can not only attract more visitors but also create jobs, strengthen their identity, and open doors to future grants and collaborations. Applications are open until September 30, 2025, via the TanfolyamGURU platform.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult a jelentkezés a 2025-ös Hégető Honorka-díjra
- Új fejezethez ért a Schneider képzési programja
- Ahol a tanítás és a tanácsadás találkozik
- Bécs hivatalosan is pályázik az EU MI-gigagyárára
- Innováció, amely hajtja a magyar gépipart – A Magyar Ipari Célgép Nagydíj eredményei
- Rekordszámú fiatalt ért el az ELTE díjazott programja
- EnterPRIZE 2025: Még van idő jelentkezni!
- Felelős reklám, tisztább környezet – Indul a Green Pledge 2025
- Fiatalokat segítő civil ötleteket keres a Morgan Stanley
- Öt éve formálja a világot a Megoldások a holnapért kihívás