Új tanév, új kütyü – de nem új áron: A Rejoynál tarolnak a használt csúcskészülékek
2025. augusztus 23.
A felújított mobil eszközöket kínáló Rejoy.hu oldalán idén nyáron, a back-to-school szezon első heteiben a legnagyobb kereslet a három–négy éves prémium Apple és Samsung okostelefonok, a belépő szintű Apple Watch okosórák, valamint a kedvező ár-érték arányú, M1 chippel szerelt MacBook laptopok iránt mutatkozott. A szezon kezdetén a vásárlók jóval több felújított készüléket rendeltek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Augusztus első felében a rendelési listát a felújított okostelefonok vezették, ezeket követték az okosórák, majd a laptopok és tabletek. Érdekesség, hogy bár a diákoknak a tanév kezdetétől le kell adniuk a mobiljaikat és más okoseszközeiket az iskolákban, az első heti eladások alapján kétszer annyi telefont és ötször annyi laptopot rendeltek, mint tavaly ilyenkor.
Használt prémium készülékek előretörése
A vásárlói trendek mögött főként anyagi okok állnak: egy új iPhone 16 alapmodell ára közel 400 ezer forint, ebből az összegből viszont egyszerre kijön egy felújított iPhone 13, egy MacBook Air M1, sőt, akár egy Apple Watch SE is.
Mivel a mobilpiacon ritkán jelennek meg forradalmi újítások, sok vásárló számára a néhány éves, felújított csúcskészülékek jelentik a legjobb ár-érték arányú megoldást.
Augusztus elején a 150 ezer forint alatti felújított iPhone 13 volt a legkelendőbb modell a Rejoynál, a második helyen pedig a 100 ezer forint alatti iPhone 12 végzett. A prémium szegmensben az iPhone 13 Pro bizonyult favoritnak, elsősorban a kiemelkedő kamerarendszere és minőségi kijelzője miatt.
Az androidos készülékek között a Samsung Galaxy S23 volt a back-to-school szezon sztárja: a két éve megjelent csúcsmobil felújított verziói 150 ezer forint alatti áron is elérhetők, és a vásárlók nagyra értékelik a gyors hardvert, a kiváló kijelzőt és az optikai zoomot kínáló kamerarendszert.
Laptopok és tabletek: megbízható társak tanuláshoz
A nemzetközi trendekkel összhangban a felújított laptopok piacán is növekedés tapasztalható: a Rejoynál idén augusztusban ötször annyi MacBook fogyott, mint egy évvel korábban.
A legnépszerűbb modell az Apple MacBook Air M1, amely kiváló teljesítményt nyújt, és az Apple első, saját fejlesztésű lapkájával készült. A tabletek közül a kilencedik generációs iPad 10.2 a legkeresettebb, ami érthető, hiszen kedvező ár mellett az új iPadOS-frissítéseket is megkapja.
Apple Watch: az alapfunkciók a legfontosabbak
Az okosórák közül az első generációs Apple Watch SE a legnépszerűbb választás, elsősorban kedvező ára miatt. Bár a drágább modellekben elérhető fejlettebb egészségügyi funkciók – mint az EKG vagy a véroxigénszint mérése – hiányoznak belőle, a diákok számára fontos alapfunkciókat, például a pulzusmérést vagy a GPS-követést, teljes mértékben tudja. A felújított órák ráadásul új szíjjal, töltővel és tisztított állapotban, Rejoy-dobozban kerülnek kiszállításra.
Diákok vásárlási szokásai
„Az első hetek adatai egyértelműen azt mutatják, hogy idén sokkal több felújított készüléket rendelnek a vásárlók, mint tavaly” – mondta Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője. – „Nyári felmérésünk szerint a diákok közel fele túl drágának találja az új Apple-termékeket, ugyanakkor több mint 85%-uk már vásárolt vagy vásárolna felújított eszközt. A legtöbben két–három évig használják a telefonjukat, és leggyakrabban az akkumulátor teljesítményének csökkenése miatt váltanak újabb modellre.”
English Summary
The Hungarian refurbished tech retailer Rejoy.hu is seeing record demand during this year’s back-to-school season. Shoppers are primarily looking for 3–4-year-old premium Apple and Samsung smartphones, entry-level Apple Watches, and M1 MacBooks that offer excellent value for money. Compared to last year, Rejoy reports twice as many refurbished phone orders and nearly five times more refurbished MacBooks sold in early August. Price is the main driver, as a brand-new iPhone often costs as much as a bundle of refurbished devices. Students especially appreciate affordable, reliable tech, with the iPhone 13, MacBook Air M1, and Apple Watch SE topping the sales charts.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung Galaxy S6 edge 2015 legjobb okostelefonja
- A Samsung Galaxy S6 edge 2015 legjobb okostelefonja
- Hajlítható telefon, okosóra, stílus – a Galaxy Z és Watch8 széria megérkezett
- Elegancia, technológia, AI – a Samsung új hajlítható mobiljai mostantól itthon is kaphatók
- Újszerű iPhone-ok, megkímélt MacBookok – Így adnak túl kütyüiken a magyarok
- Mit cserélnek most a magyarok? iPhone 13, Galaxy S22 és MacBook a toplistán
- Mostantól Apple, Huawei és Xiaomi mobilodat is beszámítják a Samsung márkaboltokban
- Új Samsung mobil régi Apple-ből? – A Rejoy és Samsung közös akciója
- Így látják a mobilozást a diákok: a többség felújított iPhone-t venne, nem újat
- A diákok közel 90%-a felújított telefont választana az új helyett