Tudomány éjjel-nappal – múltból a jövőbe egy este alatt

Budapest szívében van egy hely, ahol több száz év tudományos öröksége, lenyűgöző történetek és napjaink égető kérdései fonódnak össze – mindez egyetlen este alatt bejárható. A Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulóját ünnepli, ennek alkalmából pedig egész évben izgalmas programokkal készül. Ezek egyike a június 21-én megrendezett Múzeumok Éjszakája, ahol rövid, lendületes előadásokon keresztül nyerhetünk bepillantást a tudomány világába.

 

Ahol életre kel a tudomány – öt tér, rengeteg történet

 

A jubileumi évforduló részeként májusban nyílt meg a "Varázshatalom – Tudás, közösség, Akadémia" című nagyszabású kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat nemcsak a tudomány történetét mutatja be, hanem azokat az eszméket, emberi sorsokat és rejtélyeket is, amelyek mindezt formálták.

 

Öt tematikus tér vezeti végig a látogatókat a tudományos közösség fejlődésén:

 

• Az első állomás a 15–18. század tudós közösségeinek világát tárja fel.

• A második a 19. század polgári aranykorát idézi meg, és bemutatja az Akadémia megalakulásának körülményeit.

• A harmadik tér a 20. század történelmi kihívásait és az MTA túlélésének történetét dolgozza fel.

• A negyedik egy kortárs installáció, amely a tudomány mai szerepét és hatásait mutatja be.

• Az utolsó, interaktív tér pedig arra fókuszál, hogyan működik napjainkban az Akadémia, és miként készül a következő évszázadokra.

 

Múzeumok Éjszakája – tudományos kaland estétől éjszakáig

 

A Múzeumok Éjszakája idén sem múlhat el tudományos élmények nélkül. A Magyar Tudományos Akadémia változatos programmal készül, ahol az irodalomtól a jövőkutatásig sokféle téma terítékre kerül:

 

17:00–17:40 – Kőszívűek – új fényben

 

Előadó: Császtvay Tünde

 

Hogyan értelmezzük ma Jókai Mór klasszikusát, a Kőszívű ember fiait? Vajon tényleg ismerjük, vagy csak tananyagként tekintünk rá? Az előadás új megközelítéseket kínál a kötelező olvasmány újragondolásához.

 

20:00–22:00 – A tudomány nyomában

 

Három lendületes, 30 perces előadás a legizgalmasabb tudományos témákról:

 

• 20:00 – Jövőnk és a mesterséges intelligencia kihívásai – Dombi József

• 20:30 – Nyelv- és irodalomtudomány az Akadémián – Kecskeméti Gábor

• 21:00 – Magfúzió: a Nap energiatermelése a Földön – Vavrik Márton

 

 

English Summary

There is a special place in Budapest where centuries of scientific heritage, legendary stories, and modern questions come together–and you can explore it all in one evening. To celebrate the 200th anniversary of the Hungarian Academy of Sciences, a series of exciting programs are being held throughout the jubilee year, including engaging short lectures during the Museums’ Night on June 21. The exhibition “Magic Power – Knowledge, Community, Academy” offers an immersive journey through five themed spaces, showcasing the history, challenges, and future of the Academy. Visitors can experience a mix of historical insights, contemporary installations, and interactive displays that highlight the Academy’s role from the past to the future. The night’s program also features talks on literature, artificial intelligence, linguistics, and nuclear fusion, making it a perfect scientific adventure.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció