Így inspirálja a lányokat a CETIN tehetségprogramja

A CETIN Hungary – hazánk első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója – a Nők a Tudományban Egyesülettel (NaTE) közösen, a 2024/25-ös tanévben immár második alkalommal indította el a STEMpowered by CETIN elnevezésű komplex tehetségprogramját. 

A kezdeményezés célja, hogy a pályaválasztás előtt álló középiskolás lányokat közelebb hozza a STEM területekhez – vagyis a természettudományok, technológia, mérnöki tudományok és matematika izgalmas világához. A résztvevők visszajelzései alapján a program elérte célját, és sokukban megerősítette az érdeklődést ezek iránt a pályák iránt.

 

A program különösen nagy hangsúlyt fektetett azokra a készségekre – például önismeret, kommunikáció és kreativitás –, amelyek a tudatos karrierépítés alapját jelentik, de a hagyományos iskolarendszerben gyakran háttérbe szorulnak. A 10–12. évfolyamos lányok csoportos foglalkozásokon keresztül fejleszthették ezeket a képességeket, miközben intézménylátogatásokon és CETIN-es mentorok támogatásával konkrét pályaképekkel ismerkedhettek meg.

 

 

A program hatékonyságát egy záró kérdőív is alátámasztotta: a diákok önismerete érezhetően fejlődött, világosabb képet kaptak saját erősségeikről és arról is, mely területeken van még fejlődési lehetőségük. Emellett nőtt az önbizalmuk, különösen a projektfeladatok megvalósítása során. A tanév végére sokkal magabiztosabban vállalták a megmérettetést olyan területeken, ahol korábban bizonytalannak érezték magukat.

 

Újdonságként idén egy „osztályfőnök” is támogatta a csapatkohézió kialakulását, valamint gördülékenyebbé tette a program lebonyolítását. Emellett a CETIN szakértő munkatársai – a „buddy-k” – őszinte és inspiráló karrierbeszélgetéseken keresztül vezették be a résztvevőket a STEM világ hétköznapjaiba. A program zárásaként a diákok egy alkotói pályázatban dolgozhatták fel a program során szerzett tapasztalataikat. A pályázat legjobbjai – első, második és két harmadik helyezett – értékes pénznyereménnyel gazdagodtak.

 

 

A CETIN Hungary korábbi kutatása szerint sok lány azért fordul el a műszaki vagy technológiai pályáktól, mert hiányzik számukra a bátorító, támogató környezet – és a pályaorientáció gyakran már középiskolás korban eldől. Egy résztvevő szavai különösen jól rávilágítanak erre: „Sokszor úgy érzem, jobban teljesítek bizonyos témákban, mint a fiúk, mégis elbizonytalanodom, hogy egyáltalán szabad-e nekem fizikával vagy mérnöki dolgokkal foglalkozni. Mintha csak én nem érteném – miközben valószínűleg más lányok is ugyanígy éreznek.”

 

A STEMpowered by CETIN célja éppen az, hogy ezeknek a korlátoknak a lebontásában segítsen, és új lehetőségeket mutasson a lányoknak – olyanokat, amelyekre talán korábban nem is gondoltak. Egy résztvevő így foglalta össze élményeit: „A program megerősített abban, hogy valóban érdekelnek a STEM tudományok, és olyan tudást adott, amit az iskolában nem tanítanak, pedig nagyon hasznos.”

 

 

Egy másik lány pedig ezt mondta: „Több tudást kaptam bizonyos témákban, inspiráló környezetet, példaképeket, új barátokat, és rengeteg lehetőséget.”

 

Ez az a szemlélet és támogatás, amit a CETIN Hungary nyújtani szeretne a jövő női tudósainak, mérnökeinek és technológiai szakembereinek.

 

 

English Summary

CETIN Hungary, the country’s first mobile telecommunications infrastructure provider, and the Association of Women in Science (NaTE) successfully launched the second edition of their talent development program, STEMpowered by CETIN, in the 2024/25 academic year. Aimed at high school girls, the program introduces participants to the exciting opportunities in STEM fields–science, technology, engineering, and mathematics–while supporting their career orientation through skill development and real-life exposure. Group sessions focused on building self-awareness, creativity, and communication, areas often overlooked in traditional education. CETIN mentors and field visits helped students explore potential career paths, and the program concluded with a creative competition showcasing what participants had learned. Feedback confirmed that the initiative boosted the girls’ confidence and interest in STEM, encouraging them to see these fields as realistic and rewarding career choices.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció