Huawei: 20 éve Magyarországon – stabil partner a digitális jövő építésében

A Huawei Technologies Hungary idén is megrendezte kiemelt iparági eseményét, a Tech4Value – ICT Day konferenciát, melynek központi témái az ipari digitalizáció, a mesterséges intelligencia, valamint ezek felhőalapú és oktatási alkalmazásai voltak. Az eseményt Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára nyitotta meg. Köszöntőt mondott Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Palkovics László, a mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.

A rendezvény célja, hogy a szakpolitikai, ipari és tudományos szereplők közösen gondolkodjanak a digitalizáció nyújtotta lehetőségekről. A Huawei, mint a világ egyik vezető IKT-vállalata, olyan megoldásokat mutatott be, melyek támogatják a versenyképességet és az adatbiztonságot a digitális korszakban.

 

„A digitalizáció nem pusztán technológia – közös jövőkép. Mesterséges intelligenciával és felhőalapú megoldásokkal formáljuk Európa intelligens jövőjét” – emelte ki Gao Weijie, a Huawei Technologies Magyarország és Nyugat-Balkán vezérigazgatója.

 

Solymár Károly Balázs rámutatott: „A Digitális Állampolgárság Programmal alapjaiban változott meg az állami szolgáltatások működése. Célunk, hogy 2030-ra Magyarország a régió digitális éllovasává váljon, ebben pedig a nemzetközi technológiai cégek, így a Huawei is kulcsszerepet játszanak.”

 

Palkovics László a készülő MI stratégia célkitűzéseiről beszélt, melyek között szerepel a közigazgatás fejlesztése, az okos otthonok, a fenntartható közlekedés, valamint az egészségügyi és oktatási rendszerek modernizálása.

 

Kovács Levente hozzátette: „Az egyetemek új szerepet kapnak – platformként működnek tovább. Az Óbudai Egyetem elsőként vezette be a Huawei WIFI7-es kampuszhálózatát, és saját MI stratégiát is kidolgozott a jövő oktatása érdekében.”

 

A konferencia napirendjén szerepeltek a mesterséges intelligencia oktatásban és iparban betöltött szerepe, a NIS2 irányelv kiberbiztonsági kihívásai, valamint hazai MI-stratégiai jógyakorlatok. A délelőtti plenáris előadásokat délutáni szekciók követték, mint az Engineer Club és az Education Circle.

 

 

20 éve Magyarországon – A Huawei hozzájárul a digitális fejlődéshez

 

A Huawei idén ünnepli magyarországi működésének 20. évfordulóját. A vállalat 2005-ben indult néhány fővel, mára több mint 2000 munkatársat foglalkoztat. Gao Weijie vezérigazgató elmondta: „A Huawei a technológiai mellett gazdasági és társadalmi partnerként is fontos szerepet tölt be, termékeink és szolgáltatásaink ma már a lakosság 80%-át elérik.”

 

A vállalat 2009-ben létrehozta európai logisztikai központját, és Pátyon megépítette az ország első működő 5G ipari magánhálózatát. Részt vett a fényeslitkei East-West Gate intermodális terminál 5G hálózatának kiépítésében is. Digitális energiamegoldásai – például a Fusionsolar – 2024-ben akkora kibocsátáscsökkentést eredményeztek, mintha 1,6 millió fát ültettek volna.

 

Oktatás és társadalmi felelősségvállalás: befektetés a jövőbe

 

A Huawei elkötelezett a digitális kompetenciák fejlesztése mellett. Az ICT Academy programon keresztül egyetemekkel és szakképző intézményekkel működnek együtt az 5G, MI és hálózati technológiák oktatásában. A „Seeds for the Future” program pedig több száz hallgatónak biztosított lehetőséget a technológiai ismereteik elmélyítésére.

 

A jubileum alkalmából a vállalat két új együttműködési megállapodást írt alá: az Óbudai Egyetemmel Smart Solution labor létrehozásáról, a Pécsi Tudományegyetemmel pedig egy távoktatási központ és digitális egészségügyi együttműködés kialakításáról állapodtak meg. A cél: szorosabb kapcsolat a technológiai innováció és felsőoktatás között.

 

Huawei Enterprise Roadshow 2025: a technológia élményközelben

 

A konferencia egyik kiemelt eseménye volt a Huawei mobil bemutatótere, amely idén Budapest mellett 17 ország 29 városába látogat el „Accelerate Industrial Digital Intelligence” mottóval. A látogatók testközelből ismerhették meg a legújabb iparági megoldásokat – az MI-alapú adattárolástól kezdve az intelligens kampuszhálózatokig és a Flex Cloud felhőplatformig.

 

A bemutató rávilágított arra is, hogy a digitális intelligencia új korszakot nyit az európai közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben és kiskereskedelemben. A Huawei célja, hogy technológiáin keresztül fenntartható társadalmi és gazdasági fejlődést támogasson.

 

A roadshow keretében bemutatkozott a HUAWEI eKit is, amely kis- és középvállalkozások számára kínál gyorsan alkalmazható digitális megoldásokat.

 

 

English Summary

Huawei Technologies Hungary hosted its annual flagship industry event, Tech4Value – ICT Day 2025, focusing on industrial digitalization, artificial intelligence, and their applications in cloud technologies and education. The event brought together key government, academic, and industry stakeholders to explore the future of digital transformation in Hungary and the region. Celebrating its 20th anniversary in the country, Huawei highlighted its contributions to innovation, talent development, and sustainability through initiatives like the ICT Academy and Seeds for the Future. Keynote speakers emphasized the strategic role of AI, cloud platforms, and smart infrastructure in building a competitive, future-ready digital ecosystem. The event also featured the Huawei Enterprise Roadshow, showcasing cutting-edge ICT solutions tailored to various sectors.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció