Ezek a diákok újragondolják a holnapot
2025. május 6.
Jelentős állomáshoz érkezett a Samsung és az EdisonKids közös kezdeményezése, a Megoldások a holnapért kihívás: kihirdették a nyolc döntős csapatot, akik szakmai zsűri előtt bizonyították rátermettségüket. Ezek a csapatok most lehetőséget kapnak arra, hogy mentorok segítségével továbbfejlesszék innovatív ötleteiket.
A diákok olyan társadalmilag fontos kérdéseket dolgoznak fel, mint a pénzügyi nevelés, a jogi és mesterséges intelligenciához kapcsolódó gyakorlati ismeretek terjesztése, a karrierválasztás támogatása, valamint a mozgáskorlátozottak és az autizmus spektrumzavarral élők életminőségének javítása. Emellett kreatív újrahasznosítási megoldásokat javasolnak például kávézacc vagy eldobható eszközök kapcsán, de a mentális egészség támogatására is készülnek alkalmazásötletek.
A döntőbe jutott csapatok május végén mutatják be fejlesztéseiket. Addig két-két mentor – sikeres startup-alapítók és Samsung munkatársak – támogatják őket. A mentorcsapatban visszatérő szakemberek is vannak, akik minden évben örömmel térnek vissza, mert inspirálónak tartják a közös munkát a fiatalokkal, és ők maguk is sokat tanulnak a program során.
A mentorokat évről évre lenyűgözi a részt vevő diákok kreativitása, elkötelezettsége és problémamegoldó szemlélete. A közös munka során kialakuló kölcsönös inspiráció és tapasztalatcsere ösztönzi őket arra, hogy újra és újra visszatérjenek a programba.
A kihívás három győztes csapata összesen 6 millió forint értékben választhat digitális eszközöket a Samsung webáruházából, ezzel támogatva saját tanulásukat és iskolájuk technológiai fejlődését. A díjakon túl a program célja, hogy fejlessze a diákok kreativitását, empátiáját, önismeretét, valamint jövőorientált készségeiket – többek között a stresszkezelést is. A mentális egészség támogatása, a közösségépítés, az együttműködés és a társadalmi felelősségvállalás a program szerves részét képezik. A résztvevők nemcsak online tanulhatnak, hanem különféle eseményeken személyesen is kapcsolódhatnak egymáshoz.
A döntős csapatok kategóriánként:
Közösség
• EmpowHerCareer (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium): Interjúsorozattal segítik a pályaválasztás előtt álló lányokat, női példaképek bemutatásával.
• Peer to Skill (Milestone Institute Budapest): Olyan digitális platformot fejlesztettek, amely gyakorlati pénzügyi, jogi és AI-tudást ad át valós példákon keresztül.
• Zsebpénz Zsenik (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola): Egy edukatív alkalmazással a pénzügyi tudatosságot, a közösségi felelősségvállalást és az együttműködést erősítik.
Egészség
• EVO (Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium): Kommunikációs rendszert fejlesztettek mozgáskorlátozottak számára.
• Motus (Budapesti Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium): Érzelmi napló alkalmazással segítik a diákokat a bullying megelőzésében és a mentális jóllét megőrzésében.
• PrepBook (Karcagi SZC Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium): Interaktív könyvet készítenek az autizmus spektrumzavarral élők számára, amely segíti őket orvosi vizsgálatokra való felkészülésben.
Fenntartható jövő
• NextGen (Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, Sopron): A kávézacc újrahasznosítását tűzték ki célul, mezőgazdasági alkalmazásra.
• Resoil (SZTE Báthory István Gimnázium, Szeged): Lebomló evőeszközökből készítenének tápanyagdús virágföldet.
A döntőig tartó időszakban a diákok nemcsak mentorálásban, hanem workshopokon és prezentációs tréningeken is részt vesznek, hogy ötleteiket a lehető legprofesszionálisabban mutathassák be, és önbizalmukat is fejlesszék.
English Summary
The fifth season of the Solve for Tomorrow challenge, organized by Samsung and EdisonKids, has reached an exciting milestone with the announcement of its top 8 finalist teams. These students impressed the expert jury with innovative solutions addressing key societal issues like financial literacy, accessibility, mental health, and sustainability. With the guidance of experienced mentors, the teams will further develop their ideas ahead of the grand finale at the end of May. Beyond competing for valuable tech prizes, participants gain essential future skills, strengthen their empathy and creativity, and build meaningful connections through workshops and collaborative learning experiences.
Kapcsolódó cikkek
- AI alapú asszisztens most már a Galaxy A készülékeken is
- A Galaxy A széria is megkapja a Gemini AI-asszisztenst
- Elindult a MagNet Bank adományozási programja
- Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát
- Nemzetközi elismerés a Samsungnak: TÜV Rheinland-tanúsítvány 80 új készülékre
- A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért
- Strapabíró mobilmegoldások a jövő munkakörnyezetéhez
- Megbízhatóság és teljesítmény extrém körülmények között is
- Érkezik a Samsung könnyű, erős és intelligens porszívója
- Forradalmi takarítás a mesterséges intelligencia segítségével