6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.

A januárban közzétett EU Competitiveness Compass három kulcsterületet (innováció, dekarbonizáció, biztonság) határozott meg, és ezekhez öt intézkedést rendelt az Európai Unió versenyképességének javítására. Az egyik fontos intézkedés az egyszerűsítés, amelynek célja, hogy 2029-ig a nagyvállalatok adminisztratív terheit 25%-kal csökkentsék, míg a kis- és középvállalkozások esetében a cél 35% lesz. Az Omnibus csomag ezen cél eléréséhez hozzájárul azzal, hogy komplex intézkedéseket dolgozott ki, amelyek jelentősen csökkenthetik a gazdasági társaságok adminisztratív kötelezettségeit és költségeit.

 

Szücs Réka

„Ha az Omnibus javaslatcsomagot elfogadják a mostani formájában, akkor a becslések szerint évente 6,3 milliárd euróval csökkenthetők az adminisztratív költségek, és 50 milliárd eurónyi további állami és magánbefektetői forrás mozgósítható” – nyilatkozta Szücs Réka, a Deloitte Magyarország Fenntarthatósági és Klímaváltozási Tanácsadásának vezetője. „Fontos azonban, hogy a módosítások ne veszélyeztessék az uniós klímacélok elérését.”

 

Az Omnibus csomag az EU előírásainak való megfelelés egyszerűsítését célozza az alábbi öt területen: CSRD (Vállalati Fenntarthatósági Jelentéstételi Irányelv), CSDDD (Vállalati Fenntarthatósági Kötelezettségek Irányelv), szén-dioxid-határkiigazítási mechanizmus (CBAM), EU taxonómia és befektetési programok (pl. InvestEU).

 

 

A javasolt legfontosabb változások:

 

• A Vállalati Fenntarthatósági Jelentéstételi Irányelv csak a legnagyobb vállalatokra vonatkozik, amelyek éves átlagos létszáma meghaladja az 1000 főt. Az új szabályok alapján a jelentési kötelezettség két évvel késlekedni fog azoknál a vállalatoknál, amelyek jelenleg az irányelv hatálya alá tartoznak, így 2028-ban kell először jelentést tenniük a 2027-es évről.

• Az ágazatspecifikus szabványok nem kerülnek elfogadásra, és az ESRS első kiadásának egyszerűsítése is napirenden van.

• A korlátozott biztosítási felülvizsgálatot a Bizottság 2026-ra szeretné egyszerűsíteni, valamint a reasonable assurance követelményt is eltörlik.

• A Vállalati Fenntarthatósági Kötelezettségek Irányelv végrehajtási határideje 2028-ra tolódik.

• Az átvilágítás szűkebb körű lesz, koncentrálva a vállalat saját működésére, leányvállalataira és közvetlen üzleti partnereire. Az uniós szintű polgári jogi felelősségi rendszert eltörlik, és a tagállami jogok lesznek irányadók.

• Az EU taxonómia csak a legnagyobb vállalatok számára lesz kötelező, míg a kisebb cégek önkéntes alapon dönthetnek a jelentéstételről. Az egyszerűsített jelentési sablonok bevezetésével jelentősen csökkenhet az adatigény.

 

Borek Flóra

„A javaslatcsomag legnagyobb nyertesei azok a vállalatok lesznek, amelyek kikerülnének a CSRD és/vagy a kötelező taxonómia-jelentési követelmények alól, de még a legnagyobb cégek számára is jelentős könnyítést hozna az egyszerűsített jelentési és átvilágítási kötelezettségek bevezetése” – összegzi Borek Flóra, a Deloitte Magyarország Fenntarthatósági és Klímaváltozási Tanácsadásának szenior menedzsere.

 

A javaslatcsomag elfogadása nem végleges: az Európai Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek is meg kell tárgyalnia és elfogadnia a módosításokat, így a teljes csomag véglegesítése akár 9-12 hónapot is igénybe vehet. A CSRD és CSDDD határidők módosítása várhatóan 2025 végéig életbe léphet, míg a többi változás 12 hónappal a véglegesítés után válhat hatályossá.

 

English Summary

The European Commission has published a proposal package aimed at simplifying sustainability, taxation, and investment regulations. Known as the Omnibus package, it seeks to create a more favorable business environment, supporting growth, innovation, and job creation. The proposed measures aim to reduce administrative burdens on businesses, potentially boosting EU competitiveness. Key changes include simplifications to sustainability reporting requirements, a delay in deadlines for large companies, and the introduction of simplified reporting templates. These measures are expected to generate significant cost savings and mobilize additional investments.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció