A távközlési fejlesztések döntéshozói Budapesten találkoztak
2025. március 6.
A távközlési szolgáltatások aktuális kérdéseit vitatta meg a nemzetközi szakmai közösség Budapesten. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Esztergomi úti központjában február 24. és 28. között az ENSZ szakosított szervének képviselői is részt vettek a tanácskozásokon.
A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Távközlési Fejlesztési Irodája (BDT) által szervezett Regionális Európai Fejlesztési Fórumon (RDF-EUR) távközlési politikai döntéshozók, szabályozó hatóságok, iparági vezetők, tudományos szakemberek és fejlesztési szervezetek találkoztak, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket, például az érdemi összekapcsoltság és a fenntartható digitális átalakulás megvalósítását Európában. Dr. Cosmas Luckyson Zavazava, a BDT igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a technológia alkalmazása pozitív hatással kell, hogy legyen az emberek életére, a közösségekre és a globális közösségre. Dr. Vári Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettese kiemelte, hogy az RDF kiemelkedő platform a tudáscsere számára, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők közösen alakítsák a digitális politikákat és kezeljék a legfontosabb kihívásokat. A négy kerekasztal-beszélgetés során hét magas rangú állami és vállalati vezető, valamint 25 szakértő osztotta meg tapasztalatait és véleményét.
Február 25-26-án az ITU Európai Regionális Előkészületi Ülése (Regional Preparatory Meeting for Europe, RPM) folytatta a rendezvénysorozatot. Az ülés során az ITU képviselői tájékoztatták a résztvevőket a Kigali Cselekvési Terv végrehajtásának állásáról, és javaslatokat tettek az európai IKT-fejlesztési stratégiákhoz kapcsolódó regionális kezdeményezésekre, amelyek a novemberi bakui Távközlésfejlesztési Világértekezleten kerülnek majd megvitatásra.
Február 27-28-án a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete (CEPT) ITU-s ügyekért felelős bizottsága, a Com-ITU ülése zárta a rendezvényt. Több mint 20 európai ország szakértői gyűltek össze, hogy közösen kidolgozzák az európai javaslatokat a nagy nemzetközi távközlési eseményekre. Az értekezleten Inga Rimkevičienét, a litván hatóság munkatársát választották a Com-ITU alelnökévé.
A tanácskozások résztvevői meglátogatták az NMHH mérőlaborjait, a rádiómonitoring központot és a mérőautókat is, amelyek európai szinten is kiemelkedő hírközléstechnikai létesítményeknek számítanak.
English Summary
Telecommunication decision-makers gathered in Budapest to discuss current issues in the sector. The event, held at the National Media and Infocommunications Authority (NMHH) from February 24 to 28, was attended by representatives from the UN's specialized agency, ITU. The discussions focused on topics like sustainable digital transformation and meaningful connectivity in Europe. Key figures, including Dr. Cosmas Zavazava from ITU and Dr. Péter Vári from NMHH, emphasized the importance of technology’s positive impact on society. The event also featured roundtable discussions, expert talks, and visits to NMHH's advanced measurement facilities.
Kapcsolódó cikkek
- A csomagautomaták térhódítása Magyarországon
- A gamer élet rejtelmei: Hogyan hatnak a videójátékok a gyerekek fejlődésére?
- Médiatanács: Hogyan harcoljunk a jogellenes hozzászólások ellen?
- A Médiatanács újabb műsorkészítési támogatásokat hagyott jóvá
- Sporttartalmak a médiában: Hogyan változnak a szokásaink?
- 120 milliós támogatás a közösségi médiaszolgáltatóknak
- A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni
- A digitális világ átalakulása a járvány alatt
- Egyszerű beállításokkal a gyermekek digitális biztonságáért
- NMHH: Új ajánlás a gyermekek védelme érdekében