Bosch: A magyarokat is megkérdezték a MI-ről

A magyarok nem olyan optimisták, mint a németek, de egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Magyarországon a válaszadók 53 százaléka gondolja így, míg Németországban 72 százalék, világszerte pedig 67 százalék. A kétévente végzett Bosch Tech Compass felmérés 2024 őszén először kérdezte meg a magyarokat a technológiával kapcsolatos véleményükről. A több mint ezer fős reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyarok óvatosabbak a technológiai újításokkal szemben.

A magyarok csupán 56 százaléka mondta, hogy szívesen foglalkozik a technológiákkal és meg akarja érteni azok működését, míg globálisan ez az arány 65 százalék. Ugyanakkor 26 százalékuk úgy véli, hogy a technológiai változások tempója túl gyors, nehezen tudják követni a fejlődést, és kihívást jelent számukra, hogy lépést tartsanak a változásokkal.

 

„A technológiai fejlődés, különösen a mesterséges intelligencia terjedése az elmúlt években hihetetlenül gyors ütemben zajlott. Felelős innovációs nagyvállalatként és Magyarország egyik legnagyobb munkaadójának fontosnak tartottuk, hogy elvégezzük ezt a felmérést, mivel mi is jelentős szereplők vagyunk a technológiai fejlődésben. Célunk, hogy támogassuk az embereket a technológiai fejlődés megértésében és abban, hogy felkészüljenek a gyorsan változó világra” – mondta Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.

 

 

A magyarok körében a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás és az 5G a legismertebb technológiák. A válaszadók, hasonlóan a globális trendekhez, a mesterséges intelligenciát tartják a legfontosabbnak. Magyarországon az ipari robotok a második helyen állnak, 35 százalékuk említette őket, míg a globális átlag mindössze 17 százalék. Az 5G technológia 32 százalékos említése világszerte és Magyarországon is a harmadik helyre hozta. A magyar válaszadók úgy gondolják, hogy a mesterséges intelligencia, az ipari robotok és a biotechnológia gyakorolják majd a legnagyobb pozitív hatást a társadalomra, ugyanakkor a mesterséges intelligenciától, a humanoid robotoktól és a virtuális/kiterjesztett valóságtól negatív következményeket is várnak.

 

A magyarok 60 százaléka úgy véli, hogy a technológiai változások lehetőségeket hoznak, de csupán 16 százalékuk gondolja, hogy ez aggodalomra okot adó kockázatokat jelent. Ez az eredmény megegyezik a globális eredményekkel is. Emellett világszerte és Magyarországon is hasonló véleményen vannak az emberek, hogy a technológia egyszerűsíti a munkát, megkönnyíti az életet és jobb teljesítményt eredményez a munkahelyeken. Azonban aggodalmaik főként a monopóliumoktól (52 százalék), kibertámadásoktól (50 százalék) és a technológiai fejlődés által előidézett munkanélküliségtől (48 százalék) származnak. Ugyanakkor a válaszadók 59 százaléka világszerte úgy véli, hogy az adatbiztonság hiánya jelenthet kihívást a jövőben.

 

„A kutatás a magyarok technológiához és mesterséges intelligenciához való viszonyát vizsgálja, és társadalmi-gazdasági összefüggéseket is feltár. Az eredmények izgalmas összefüggéseket mutatnak, például egy erőteljes ambivalenciát a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, hiszen a magyarok ezt tartják a legnagyobb pozitív hatású technológiának, de egyben félnek is tőle. Mivel a magyarok negyede nehezen tud lépést tartani a technológiai fejlődéssel, még inkább megerősít bennünket abban, hogy fontos a támogatás, hogy az emberek biztonságosan használhassák az új technológiai fejlesztéseket. Például 2017 óta márkafüggetlen szakmai tartalmakat osztunk meg IoT-blogunkon, és 2021 óta podcast csatornánkat üzemeltetjük, ahol arról beszélgetünk, hogyan alakítja a technológia és a digitalizáció az életünket” – hangsúlyozta Bodó Teodóra.

 

A tanulmányról

 

A Bosch Tech Compass felmérés során a Gesellschaft für Innovative Marktforschung mbH (GIM) 2024 őszén hét országban összesen több mint 11 ezer 18 év feletti embert kérdezett meg.  A felmérésben az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban országonként ezren, míg az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Kínában országonként kétezren vettek részt. A reprezentatív felmérést a magyarországi Bosch csoport megbízásából hazánkban is elvégezték, a kutatásban több mint ezer 18–69 év közötti ember vett részt. A felmérés során a Boscht egyetlen alkalommal sem nevezték meg megrendelőként.

 

English Summary

Hungarians are more skeptical about technological advancements compared to Germans, but most agree that artificial intelligence (AI) will be the most impactful technology of the next decade. According to the Bosch Tech Compass survey, 53% of Hungarians believe in AI's potential, while globally the figure stands at 67%. Despite this, only 56% of Hungarians are eager to engage with technology, compared to 65% worldwide. Concerns include the rapid pace of technological changes, with many struggling to keep up. AI, industrial robots, and biotechnology are seen as having the most positive societal impact, although there are fears about the negative consequences of AI and humanoid robots.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció