A vezetékes- és a mobilinternet forgalom is emelkedett a Telekomnál az ünnepi időszakban az elmúlt évhez képest

A Magenta Moments kedvezményprogram felületén keresztül decemberben elérhető nyereményjátékok, ünnepi ajánlatok és kedvezmények, valamint az adventi időszakban ingyenesen, illetve féláron igénybe vehető filmkínálat mellett a Telekom ügyfelei által december 2. és 31. között öt napra bármikor bekapcsolható, korlátlan adatforgalom is hozzájárulhatott az ünnepeket alatti mobiladat használat növekedéséhez, amely nagyságrendileg 15%-kal emelkedett az előző év ugyanezen időszakában mérthez képest.

A Telekom ügyfelek mobil adatforgalma továbbra is növekszik, 2023-hoz viszonyítva 2024. év közben kb. 20 %-os forgalomnövekedés volt tapasztalható. A tavalyi év mobil adatforgalmi szempontból kiemelkedő eseménye a vállalatnál a 2024-es Párizsi Olimpia volt, a csúcsot pedig a 100 méteres pillangóúszás döntője alatt mérték, ahol Milák Kristóf aranyérmet szerzett.

 

2024-ben az ünnepek alatt a Telekom vezetékes internetszolgáltatásának adatforgalma a mobiladatforgalommal megegyező mértékben, 15%-kal volt magasabb 2023 ugyanezen időszakához képest. Szilveszterkor a korábbiakhoz hasonlóan alacsonyabb, az előző napok csúcsértékeihez képest pedig 17%-kal kevesebb forgalmat mértek a Telekom szakértői. Az ünnepi időszakban megfigyelhető volt a streamingszolgáltatások forgalmának megugrása, köszönhetően annak is, hogy a Telekom ügyfelei otthoni Tv-szolgáltatásaik mellett a Max, a Netflix, a Selekt és a Sky Showtime streaming-szolgáltatásait is elérhetik. A korábbi évek tendenciáinak megfelelően a szilveszteri ünneplést az emberek idén január elsején is a képernyők előtt pihenték ki. 

 

Freepik 

 

2024-ben a vezetékes internetszolgáltatás adatforgalmában ismételten ideiglenes csúcsokat okoztak a játék letöltések. Forgalmi növekedés volt tapasztalható az OTT TV forgalmaknál a magyar érintettségű sporteseményeknél, futball mérkőzéseknél is, a Labdarúgó Európabajnokság magyar-német mérkőzését pedig 16000 Telekom előfizető nézte Telekom TVGO-n keresztül.

 

December 24. és 27. között a hangforgalomban nem történt jelentős változás és az ünnepek alatt a mobil- és vezetékes hangforgalom a hétvégéken megszokott szintre mérséklődött. Az új év első fél órájában a mobil hangforgalom elérte egy átlagos munkanap forgalmi csúcsértékét. A vezetékes hangforgalomban az újévi köszöntések miatt január 1-én a hétköznapinak megfelelő forgalmi értékeket mértek a hálózatban. 

 

A Telekom előfizetői által küldött SMS darabszámában nem látszott jelentős növekmény szilveszter éjszakáján 2023-hoz képest.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció