Gőzerővel képzik az akkumulátor-technikusokat Európában

Európa egyik vezető, a fenntartható energiaágazatra specializálódott szakképzési központja, az InnoEnergy Skills Institute bejelentette, hogy a két éve indított programjuk keretében, az Európai Akkumulátor Szövetség Akadémián keresztül közvetlenül kiképzett tanulók száma idén decemberre elérte a százezer főt.

Az Akadémia testreszabott képzési szolgáltatásokat nyújt az iparágba belépő új tehetségek számára, valamint bővíti a tapasztalt szakemberek technikai tudását, az Európai Akkumulátor Szövetség iparági szakértőivel együttműködve. Az olyan technikai tanfolyamok, mint az Akkumulátor-kezelő Rendszerek és az Akkumulátor-technikus kurzusok, voltak a legnépszerűbbek. Utóbbit 27 000 hallgató teljesítette. Azok az alapozó tanfolyamok, mint az Akkumulátor Alapjai és az Akkumulátortárolási Alapok, szintén nagy érdeklődésnek örvendtek. Az Akadémia képzései, amelyek online, illetve tíz nyelven személyesen is elérhetőek, egész Európában jelentős hatást gyakoroltak. Németországban 27 500, Franciaországban 21 000, Spanyolországban 11 000, míg Lengyelországban és Romániában egyaránt 8 000 tanuló végezte ezeket el.

 

„Európa versenyképességének megőrzéséhez a stratégiai ágazatokban elengedhetetlen a megfelelő készségekkel rendelkező munkaerő. A 100 000 tanuló képzésének elérésével olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely bizonyítja a célzott, iparág-központú képzési kezdeményezések hatékonyságát. Ezzel a kezdeményezéssel az Európai Akkumulátor Szövetség Akadémia új mércét állított az ipar és az akadémia közötti együttműködés terén. Ugyanakkor még hosszú út áll előttünk, hogy a munkavállalókat teljes mértékben felruházzuk a zöld átmenethez szükséges készségekkel.” – fejtette ki Oana Penu, az InnoEnergy Skills Institute igazgatója. 

 

Hozzátette az Európai Akkumulátor Szövetség 13 tagállam és régió együttműködését élvezi, köztük Spanyolország, Franciaország, Magyarország, a Göteborg Régió, Románia, Bulgária, Flandria, Vallónia, Írország, Szlovákia, Lengyelország és Katalónia támogatását. Iparági partnereik között pedig többek közt a Manpower Group, az NIIT, valamint egy 4 000 helyi oktatóból álló hálózat is megtalálható.

 

A 100 000 tanuló képzésének sikeres befejezése után az Európai Akkumulátor Szövetség Akadémia és partnerei bővítik szolgáltatásaikat a készségek fejlesztésén túl a toborzás, betanítás és munkaerő-megtartás területeire is, hogy holisztikus módon megfeleljenek az iparág igényeinek. Továbbá az általuk elért eredmények mintaként is szolgálnak a jövő Net-Zero Akadémiái számára és megágyaztak az Európai Napelem Akadémiának, amely 2024-ben indult el.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció