Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolnia az áramot az E.ON-nak

Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport. Az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.

 

• A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz az árvízi védekezésben

• Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot

• Az elmúlt napokban már több mint 150 helyen kellett beavatkoznia az áramszolgáltatónak az árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területeken

• A kikapcsolásokra az emberek életének és vagyonának megóvása miatt van szükség 

 

A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakembereinek az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is. 

 

 

Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében. 

 

Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást. 

 

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció