A fényképezésre alkalmas okoseszközök elterjedése magával hozta a felfokozott vágyat önmagunk megmutatása iránt. Arról, hogy milyen nagy árat fizetünk azért, hogy a közösségi médiában a legszebb, idealizált arcunkat mutathassuk, dr. Tari Annamária pszichoanalitikus és prof. dr. Aczél Petra kommunikációkutató nyelvész beszélget az NMHH Podcast 9. adásában.

„A homo videns korát éljük, amelyben csak az számít, ami látható – azzal, ami megfoghatatlan, nem tudunk mit kezdeni. Nincs a látszaton kívül hihető élet, ami nagyon nagy kihívás” – idézi a kutatásokat dr. prof. Aczél Petra kommunikációkutató, a Médiatanács Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője az NMHH podcastsorozatának 9. részében, amely az online világ énképre gyakorolt hatásaival foglalkozik.

A mĹąsor vendége, dr. Tari Annamária szerint a fényképezésre alkalmas okoseszközök elterjedése nyitotta ki a kaput az exhibicionizmus felé, mert ezekkel együtt jelent meg az erős vágy önmagunk láttatására. A „szelfi” kifejezés már önmagában is az énközpontúság irányába mutat. „Ha azt gondolom, hogy a világ az én háttérképem, és én vagyok elöl, akkor csalódni fogok, mert ez nem így van” – hangsúlyozza a pszichológus. Mások szelfijeinek nézegetése miatt ráadásul állandó rivalizálás alakul ki a kamaszokban, és ebben a folyton monitorozott állapotban formálódik az a csoportnorma, amelyik meghatározza azt, hogy milyennek is kell lenni. Azonban különféle pszichés zavarokhoz vezethet, ha túl nagy a szakadék az idealizált online kép és a valóság között, hiszen „az ajtón mindenkinek az offline arcával kell kimennie”.

„Az önképek piacán vagyunk. Az önkép versengő, eladható, szinte árucikké tehető dolog lett” – teszi hozzá Aczél Petra. A mĹąsor szakértője a társas kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozza, hiszen „az ember megmártja másokban önmagát”, azaz a visszajelzések is formálják az önképet. A közösségi médiában viszont a kiválogatott, legjobbnak ítélt, szerkesztett és túlellenőrzött felvételeinkkel vagyunk jelen, amelyekből hiányzik a való élet spontaneitása. Hiszen az emberi kapcsolatok szépségét éppen az adja, hogy a mozdulataink elárulnak, és még a nyelvbotlásunk is közöl rólunk valamit.

A folyamatos, idealizált online jelenlét ára, hogy kárt szenved az a belső egység, amely a valódi önbizalmat megadhatná. „Ha állandóan posztolok, állandóan megmutatom magam, sosem kell egyedül lennem, és így kikapcsolhatom a szeparációs szorongásomat. Viszont ha ezt kikapcsolom, nagyon függeni fogok másoktól” – magyarázza Tari Annamária. Míg az idősebb generáció még ismeri azt a belső bizonyosságot, hogy nem kell négypercenként felhívni valakit, jelezve, hogy létezem, mert tudom, hogy ott vagyok a gondolataiban, ma a folyamatos posztolással ennek éppen az ellenkezője történik, és ez bizonytalanságérzéshez, szorongáshoz vezet.

A mĹąsorból az is megtudhatjuk, hogy miért lett tavaly az év szava a „rizz”, azaz a karizma; hogy mi a különbség „magabírás” és önbizalom között; valamint azt is, hogy miért nem mĹąködik a rúzsreklám, ha azt virtuális influencerek hirdetik.

Az NMHH Podcast 9. adása már a YouTube- és Spotify-csatornáján, valamint az Apple Podcast felületén.