Bognár Bálint az Indamediához igazolt

A nagy múltú szakember a Central Médiacsoport után karrierjét hazánk vezető digitális kiadóvállalatához, az Indamediához tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatói pozíciójában folytatja. Bognár Bálint sokrétű tapasztalattal rendelkezik digitális termékek, szolgáltatások fejlesztésében, valamint innovatív, úttörő projektek vezetésében. 

A szakember a Sulinet Programirodánál kezdte pályafutását, innen igazolt az akkor még Sanomaként ismert médiavállalathoz, ahol a Startlap csoport projektkoordinátora volt, és újonnan induló digitális szolgáltatásokon (pl. a Citromailen) dolgozott.  Egy évvel később nevezték ki a Startlap főszerkesztőjének, ahol hat évet töltött, majd az akkor még gyermekcipőben járó e-commerce terület felé vette az irányt, hogy új innovációkat honosítson meg. Bognár Bálint a ma már Central Médiaként ismert vállalatnál 19 évet töltött, és a fentieken túl hosszú ideig dolgozott a női, majd később a férfi portfólió kiadványainak lapigazgatójaként. Posztját a cégnél digitális üzletág igazgatóként zárta, a Financal Times-szal, illetve a Google-lel való néhány közös munkát követően.

 

Az Indamedia berkein belül a DisplayNOW Zrt.-hez tartoznak olyan nagyrendezvények, mint a DOGZ Fesztivál, az AI Summit vagy a Media Regatta, az Indaplay tartalomszolgáltató platform, valamint a cég fiatalabb kereskedőháza, a DN Sales House is, amelynek stratégiai tervezéséért és működéséért, valamint az ide kapcsolódó digitális hirdetési koncepciókért a jövőben Bognár Bálint felel. 

 

Bognár Bálint

 

– Az Indamedia idei fejlődésének sokszínűségét talán legjobban a rendezvény üzletágunk berobbanása, a cégcsoport új leányvállalatokkal való bővülése, illetve olyan új platformok útnak indítása mutatja, mint az Indaplay. Ez természetesen nem működik szervezeti fejlődés nélkül. Az idei évben többek között rendezvény üzletág- és kommunikációs igazgatói pozícióra is olyan kollégák érkeztek, akikkel sokat erősödött az Indamedia cégcsoport menedzsmentje – nyilatkozta Ziegler Gábor vezérigazgató. – Nagy örömmel üdvözölöm Bálintot is a csapatban. Meggyőződésem, hogy közel húsz éves digitális tapasztalatával, vezetési ismereteivel és innovációs készségével olyan értékeket hoz be a cégcsoportba, amik további impozáns eredmények elérését teszik lehetővé. Örülök, hogy most már közösen dolgozhatunk a piac fejlesztésén, és együtt építhetjük tovább az Indamediát!

 

A szakember a DisplayNOW Zrt. vezérigazgatójaként olyan kiadványok egyedi értékesítési folyamatait is irányítja, mint a We Love Budapest, We Love Balaton és a We Love Tisza-tó, a Retikül divatmagazin vagy a MediaFuture szaklap. Ezekért eddig Buza Máté felelt, aki a jövőben máshol folytatja pályafutását.

 

– Az új, klasszikus médián túlmutató üzleti modellek és lehetőségek érdekelnek a leginkább, és az Indamedia cégcsoportnál szerencsére ezekből van bőven. Hiszek a partnerségben, az ügyfelekkel közösen kigondolt hirdetési megoldásokban. Az elmúlt húsz évem az online tér kiadványainak és szolgáltatásainak világában telt, bízom benne, hogy a tapasztalataimat hamar be tudom építeni Magyarország vezető digitális kiadóvállalatába is. Izgatottan és felkészülten várom a közös munkát! – mondta el az újonnan megválasztott vezető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció