Felével növelte forgalmát az első félévben az Omoda gyártója, a Chery Group

Kiugróan jó eredményt ért el az idei első félévben a legnagyobb kínai autóexportőr, a Chery Group, a társaság közel felével növelte globális eladásait. A vállalat autóiból már több mint 14 milliót használnak világszerte.

Az idei első félévben 1,1 millió autót adott el a Chery Group globális szinten, ez 48,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Első alkalommal fordult elő, hogy a kínai autógyártó féléves értékesítése átlépte az egymilliós határt. A január-júniusi időszakban elért kiugróan jó eredmények egyben azt is jelentik, hogy a vállalat autóiból világszerte már több mint 14 millió fut az utakon. 

 

A gyártó portfóliójában számos márka található, ezek közül a Chery-ből fogy a legtöbb. Az idei első félévben közel 708 ezer Chery autót adott el a cég, ami 41,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi eredményt. 

 

 

A Chery Group stratégiájában kiemelt figyelmet kap a globális jelenlét erősítése. A cég ennek jegyében több mint 3000 vendéget hívott meg a Pekingi Autókiállításra idén áprilisban, köztük tíz ország – például Spanyolország, Ausztrália és Dél-Afrika – diplomatáit, hogy részt vegyenek a standon zajló tevékenységekben. 2024 júniusában a Chery történelmi jelentőségű szándéknyilatkozatot írt alá a JLR-rel, megnyitva az utat egy innovatív partnerség előtt. A javasolt új licencszerződés értelmében a CJLR nevű vegyesvállalat a Chery EV-architektúráján alapuló elektromos járművek gyártására fog összpontosítani, kizárólag a Freelander név alatt. 

 

A kiváló üzleti eredmények, a sikeres kapcsolatépítés és az előremutató partnerségek jelentős mértékben erősítik a Chery márkát. Ennek köszönhetően a brand sorban másodszor végzett az első helyen a „Google x Kantar BrandZ Top 50 Chinese Global Brand Builders” rangsorban az autóipai kategóriában. 

 

 

A Chery Group nemzetközi terveiben fontos szerepet játszik az európai piac meghódítása. Ennek jegyében idén szeptembertől Magyarországon is kapható lesz a vállalat Omoda 5 modellje. Az OMODA 5 forgalmazását Magyarországon a Genius Automotive Europe látja el. A Chery által gyártott OMODA márka első körben Budapesten több helyszínen, valamint Kecskeméten lesz elérhető. A közeljövőben a hálózat tovább fog bővülni és számos megyeszékhelyen lehet majd megvenni ezeket az autókat. Az Omoda 5 ára 1,6-os benzines crossover, alapfelszereltséggel 10 millió forint lesz. Várhatóan idén novembertől a jármű tisztán elektromos változata is kapható lesz majd nálunk.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció