„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa

A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra. 

Gyermeknapon jelent meg a hatóság fiataloknak szóló „Sztorik a zsebben – Történetek a közösségi médiából” című kiadványa, amely most a szülőknek szánt „Mit lájkol a gyerek – Szülőknek a közösségi médiáról” elnevezésű tájékoztatófüzettel egészült ki. Az új brossúra célja, hogy bemutassa a közösségi oldalak működésének főbb szabályszerűségeit, és támpontokat adjon a szülőknek, hogyan segíthetik gyermekeiket eligazodni ezeken a platformokon, miközben felhívja a figyelmet a közösségi média kockázataira, de annak előnyeit is számba veszi.

 

A 13–16 éves korosztály számára nem ismeretlenek a közösségi platformok, többségük azokat aktívan használja a mindennapjaik során. A kiadvány hat fejezetben tárgyalja a közösségi média szempontjából legrelevánsabb témákat, amelyben az NMHH által, az említett korosztály körében végzett legfrissebb felmérés eredményeit is felhasználták. A brossúra többek között foglalkozik a közösségi oldalak marketingtevékenységének jellemzőivel, hiszen a gyermekek 47 százaléka vásárolt már meg valamilyen terméket a rendszeresen felugró hirdetések hatására, csaknem negyedük pedig kizárólag amiatt, mert egy számukra kedves influenszer ajánlotta azt. Az influenszerjelenség nemcsak a vásárlási szokások alakulásának szempontjából lényeges, hanem a fiatalok mentális egészségmegőrzésére is hatással lehet. Az online közösségi oldalakon látott tartalmak ugyanis – többek között – az alakuló énképet is befolyásolhatják: a felmérés válaszadóinak 35 százaléka érezte már kevésbé szépnek, 18 százalékuk pedig kevésbé boldognak magát a közösségi médiában látott tartalmaknak köszönhetően. A kiadvány továbbá a digitális lét veszélyeivel is foglalkozik, különös tekintettel az adatvédelmi hiányosságokból eredő kockázatokra, mely téma relevanciáját tovább erősítette az a kutatási eredmény is, hogy a válaszadók majdnem háromnegyedét, 71 százalékát jelölték már be ismerősnek idegenek az online platformokon.

 

 

A brossúra elsődleges célja, hogy útmutatóként szolgáljon a szülők számára az online platformok sajátosságainak megismerésében, kockázatainak feltérképezésében és a benne rejlő lehetőségek kihasználásában. Ehhez gyakorlati javaslatokkal is ellátja a gondviselőket, támpontokat ad számunkra, hogyan ismerhetik fel, ha gyermekünk online közösségi életében valamilyen orvosolandó probléma merült fel, és azt is bemutatja, hogyan segíthetnek nekik ezek megoldásában.

 

A kiadvány nemcsak a kockázatokra, de a közösségi médiafelületekben rejlő lehetőségekre is felhívja a szülők figyelmét: a fiatalok számára ez a tér – egyebek mellett – a tanulás, a tájékozódás és a közösségi élet terepét is jelentheti, de sokan valamilyen tehetségük megvillantására is fel tudják használni ezeket a platformokat.

 

A fiatalok tudatos közösségi médiahasználatát támogató kiadványokhoz hamarosan óravázlatok és iskolai segédanyagok is érkeznek, amelyek segítik majd azok iskolai felhasználását is – például osztályfőnöki órák keretében.

 

Az alábbi videóban dr. Varga Árpád, az NMHH gyermekvédelmi elemző munkatársa beszél:

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció