A bankok is drukkolnak a labdarúgó válogatott sikeréért

Nagyon megdobná a magyar labdarúgó válogatott németországi sikere az áruhitelezést – épp ezért a kereskedők és a bankok is szurkolnak azért, hogy a magyar válogatott kiköszörülje a svájci bicska okozta csorbát Németország ellen – vélekedik Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a sorsdöntő mérkőzés előtt. 

Történelmi rekordra juthat az első fél év végére a hazai áruhitelpiac, hiszen a labdarúgó Európa-bajnokságot övező komoly érdeklődés és a kereskedői-banki akciók miatt egész biztosan komoly forgalmat bonyolítanak le majd júniusban is a forgalmazók. Márpedig – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – az év első négy hónapjában eddig példátlan mértékű, 13,1 milliárd forintnyi áruhitelt vettek fel az emberek. Ez az összeg közel 19 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi szintet. Arra sem volt még példa, hogy az év első négy hónapjában az 50 ezret meghaladja az áruhitel igénylők száma – márpedig április végéig 51 000-nél is több szerződést kötöttek áruhitelre a finanszírozók és az ügyfelek.

 

A meccsnézés megdobja a keresletet

 

Gergely Péter szerint az áruhitel iránti kereslet jellemzően a karácsony közeledtével – október végétől december közepéig – fut csúcsra, az év első fele általában kisebb keresletet generál. Ugyanakkor azokon a nyarakon, amikor komoly sportesemény – elsősorban a labdarúgó világ- vagy Európa-bajnokság van –, akkor a nyári hónapokban is megugrik a kereslet a műszaki cikkeket árusító kereskedőknél. Elsősorban nagyképernyős tv-ket, projektorokat, illetve laptopokat, tableteket vásárolnak előszeretettel a szurkolni vágyók. 

 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az idei év abból a szempontból is rendkívüli, hogy a magyar labdarúgó válogatott ezúttal egyenes ágon jutott ki a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra. S bár az első mérkőzésen kellemetlen vereségbe szaladt a csapat Svájc ellen, az előttünk álló héten még javíthat és a hátralévő két mérkőzésen (Németország és Skócia ellen) elérheti célját, azaz a nyolcaddöntőbe jutást. Ez egyébként jótékonyan hatna a további áruhitel keresletre is, épp ezért a finanszírozók és a kereskedők is szorítanak a válogatott sikeréért. 

 

biztosdontes.hu

 

Az EB-re időzített ingyenhitel-akciók

 

A minden nap közvetített meccsek okán a vevők egész júniusban fokozott érdeklődést tanúsíthatnak majd az áruhitelek iránt – a forgalom csak júliusban, az utolsó meccsek előtt lanyhul majd az eddigi tapasztalatok szerint. A fentiek miatt számos kereskedőnél fut a bankokkal közös, 0 százalékos THM-es (teljes hiteldíj-mutatós) akció, ahol az ügyfelek jellemzően 6-24 hónapos kamatmentes kölcsönre vehetnek műszaki készülékeket. 

 

Már online is elérhető az áruhitel

 

Ami a korábbi évekhez képest újdonság, hogy más fogyasztási hitelekhez hasonlóan idén nagyon sokan már online vásárolják meg a kiszemelt eszközöket. Ezért a személyi kölcsönökhöz hasonlóan már az áruhiteleknél és ki kellett dolgozniuk a finanszírozóknak az online vásárláshoz kapcsolódó, teljesen digitálisan igényelhető áruhitelt, ahol a bank jóváhagyása – a szükséges iratok feltöltését követően – pillanatok alatt megtörténhet. Aligha meglepő ezért – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője –, hogy ma már több esetben találunk külön, az online vásárlóknak meghirdetett speciális akciókat. A legnagyobb műszaki kereskedő cégek közül a MediaMarktnál az MBH, az Emag online áruházában pedig az OTP Bank kínál speciális online áruhitel akciót a foci EB ideje alatt. 

 

A nyári sportprogram július-augusztus fordulóján a párizsi olimpiával folytatódik, amikor Gergely Péter szerint a szurkolás kellékei mellett a közelgő iskolai szezon eszközeinek beszerzéséhez is többen igénybe vehetnek majd áruhitelt. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció