Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

A Széchenyi István Egyetem „Út a felsőoktatásba” programja számos izgalmas képzést kínál a továbbtanulás előtt álló iskolásoknak, segítve pályaválasztásukat és felvételi döntésüket. Ilyen a „future engineer” elnevezésű egy féléves kurzus is, amely a mérnöki pálya szépségeivel és a mobilitással kapcsolatos innovációkkal ismerteti meg a fiatalokat.

 

A most záruló szemeszterben nagy népszerűségnek örvendett a középiskolások körében a Széchenyi István Egyetem „future engineer” képzése és autonóm robotversenye is. (Fotó: Bartha Biborka)

 

„Azokat a középiskolásokat szólítjuk meg programunkkal, akik érdeklődnek a műszaki, technológiai, járműipari területek iránt. „Future engineer” kurzusunkon olyan témákkal találkozhatnak, mint a karosszériagyártás a versenysportban, az elektromos járművek villamos hajtásrendszere, a gépészeti tervezés, modellezés és tesztelés. A fiatalok az egyetemi foglalkozások mellett a Mobilis Interaktív Élményközpontban és az Audi-gyárlátogatás során is számos új ismeretet szerezhetnek” – fogalmazott dr. Jósvai János, az intézmény Járműgyártás és Technológia Tanszékének docense, a program vezetője.

 

A diákok gyakorlati feladatok révén kóstolhattak bele az egyetemi közegbe. (Fotó: Adorján András)

 

Hozzátette, a képzés három helyszínen, Győrben, Zalaegerszegen és Budapesten is elérhető, és csak az elmúlt félévben több mint 120-an teljesítették a Dunántúlról és a fővárosból. Az élményalapú, jelenléti oktatás kéthetente, egy-egy délután zajlott, a köztes hetekben pedig önálló és csapatfeladatokat is meg kellett oldaniuk a résztvevőknek. A diákok a gyakorlatban ismerkedhettek meg az alkatrészgyártással, a versenyautók kommunikációs hálózatával vagy éppen az autonóm járműirányítással és programozással. A docens kiemelte, mivel a képzés moduljainak elvégzésével intézményi pontok gyűjthetők, a kurzus valóban utat jelenthet a felsőoktatásba.

 

Dr. Jósvai János, a Széchenyi István Egyetem Járműgyártás és Technológia Tanszékének docense, a program vezetője, valamint Krecht Rudolf az Automatizálási és Mechatronikai Tanszék tanársegédje, az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának fejlesztőmérnöke oktatóként és szervezőként is segítették a diákok felkészülését. (Fotó: Adorján András)

 

„A résztvevők a megszerzett tudásukat a júniusi autonóm járművek versenyén kamatoztathatták, amire felkészítő képzésünktől függetlenül is lehetett nevezni. Több mint negyvenen mérették meg magukat, akik négytagú csapatokban programozták a kisméretű robotokat” – vázolta dr. Jósvai János. Mint mondta, az autóknak úgy kellett végighaladniuk a kijelölt pályán, hogy azok a pályafalnak ne ütközzenek. A tesztelést követően az éles versenyen a tizenegy csapat mindegyike kétszer próbálkozhatott. A cél az volt, hogy az eszköz két perc alatt a lehető legnagyobb távolságot tegye meg.

 

A robotversenyen a fiatalok maguk programozták járműveiket, hogy azok két perc alatt minél nagyobb távot tegyenek meg. (Fotó: Adorján András)

 

„Programunk nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, hiszen élményszerűen, izgalmas feladatokon keresztül ismerkedhetnek a legújabb technológiákkal. Visszajelzéseik azt mutatják, hogy a képzés hatására sokan szeretnének egyetemünkön továbbtanulni. Oktatóként számos tehetséges fiatallal találkoztam, akik később intézményünkben a világ élvonalába tartozó hallgatói csapatok tagjai is lehetnek” – jegyezte meg. Hozzáfűzte, olyan kiváló tehetségműhelyeknek szolgálhatnak utánpótlásul, mint az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén harmadszor is világcsúccsal  győzedelmeskedő SZEnergy Team, a Formula Student versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team, vagy az immár két versenycsapatnak is motort fejlesztő SZEngine.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció