A yetteles apukák az apaszabinak köszönhetően eddig mintegy 15 ezer órával többet tölthettek a gyerekeikkel

Hétköznapokon az apák több mint kétharmada átlagosan kevesebb mint két órát, hétvégenként több mint öt órát tölt a gyerekeivel. A gyerekekkel rendelkezésre álló minőségi idő az apák többsége szerint nem elegendő – így gondolják a Yettel apák napja kapcsán készült felmérésében részt vevő válaszadók. A megállapításokat nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják: az apaszabadság az apa, az édesanya és a gyermek számára is hasznos, és még a munkáltatónak is előnyökkel jár.

Az apák mintegy fele (47%) mindössze 1-2 órát, negyede pedig 2-3 órányi minőségi időt tölt gyerekeivel hétköznaponként – azaz közös programokon vesznek részt, játszanak vagy tanulnak, derült ki a Yettelnél dolgozó édesapák megkérdezésével készült felmérésből*. A válaszadók 15 százalékának erre egy óránál is kevesebb jut. Hétvégenként ez az idő magasabb: közel 85 százalékuk legalább három órát (ezen belül egyharmaduk pedig 8 óránál is többet) tud erre fordítani. A kutatásban részt vevő apák háromnegyede a gyerekeivel töltött időt – inkább vagy egyáltalán – nem érzi elegendőnek. Az apák napját a legtöbbek szerint azért érdemes megünnepelni, mert fontos felhívni a figyelmet az apák családon belüli szerepére. A megkérdezettek közel 40 százaléka rendszeresen megemlékezik a jeles napról.

 

„Rendkívül fontos, hogy az apák minél több minőségi időt töltsenek a gyermekeikkel. Az édesapa másképp kommunikál, gondoskodik és játszik, ezzel komolyan hozzájárul a gyermek érzelmi stabilitásához, intelligenciája fejlődéséhez. Emellett önmaga is így tudja megélni az apaságot, a gyermekkel való együttlétet, és erre a kötődés kialakulásának biológiai-pszichológiai folyamata miatt is szükség van. Végül pedig a párkapcsolatot is stabilizálja, hiszen az anya akkor tud igazán anya lenni, ha van mellette segítség – az apaszabadság így egyben az anyát is támogatja” – mondta Léder László pszichológus, az Apa Akadémia kezdeményezője.

 

 

Apaszabadság: előnyös a családnak és a munkahelynek egyaránt

 

A megállapításokat a mobilszolgáltató felmérésében részt vevők is visszaigazolták. Körülbelül egyenlő arányban három okból tartják fontosnak az apaszabadságot: az apák több időt tölthetnek a családdal, az újszülöttnek is fontos az apa jelenléte, illetve az édesapák így többet segíthetnek partnerüknek. „Vannak nemzetközi jó gyakorlatok, Nyugat-Európában egyre több munkáltató ad valamilyen könnyítést vagy szabadságot, és az apák jobban is ragaszkodnak az ilyen munkahelyekhez. Izlandon 2000-ben egyhónapos állami apaszabadságot vezettek be, amely után csökkent a betegállományban töltött idő, kevesebb a válás, és a születések száma is emelkedett” – tette hozzá Léder László.

 

A Yettel egyik úttörőként, már 2021-ben, a törvényi szabályozás megjelenése előtt bevezette a kiterjesztett apaszabadságot, mely során 4 hét szabadságot biztosít azoknak a munkavállalóknak, akiknek partnere gyermekvállalás miatt szülési szabadságra megy. Ez a duplája a törvényileg biztosított 10 napnak, és a 40%-os bér helyett az édesapák teljes fizetéssel élvezhetik a szabadságot. A szolgáltató adatai szerint a kollégák szívesen élnek ezzel a lehetőséggel: idén áprilisig több mint százan vették ki az extra szabadságot, aminek köszönhetően összesen mintegy 15 ezer órával többet tölthettek gyermekeikkel. Az apák átlagosan 16 munkanapot vesznek ki egyhuzamban, kétharmaduk egyből a gyerek születését követő három hónapban. Az apaszabadságot a Yettel kollégái átlagosan 35 éves korukban veszik igénybe. A lehetőség szervesen illeszkedik a mobilszolgáltató színes juttatási palettájába, amelynek része többek közt a szolidaritási alap azon kollégák támogatására, akik nem várt életkörülmény miatt kerülnek rossz anyagi helyzetbe, vagy a mindennapos problémák, nehezebb élethelyzetek megoldásához támogatást adó Számíthatsz ránk! program, amelyen keresztül szakemberektől lehet segítséget kérni jogi, egészségügyi, pénzügyi, vagy akár lelki, magánéleti problémák esetében.

 

Idén apák napja apropóján a Yettel azon édesapáknak, akiknek 18 év alatti gyermekük van, rövidített munkanapot biztosít, ezzel is támogatva, hogy még több minőségi időt tölthessenek gyermekeikkel. A szolgáltató rajpályázatának keretében arra kérte az édesapák gyermekeit, hogy rajzolják le, szerintük mit csinál az apukájuk a Yettelnél, hogyan képzelik el a munkáját. A mobilszolgáltató hozzájárul a nyertesek által megálmodott közös program megvalósulásához.

 

A pályázat kapcsán készült kisvideó:

 

 

_______________________

*A felmérés 2024. május 31 – június 7. között zajlott, a Yettel több mint száz, 18 év alatti gyerekkel rendelkező édesapa munkatársának részvételével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció