Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak. E tevékenységében szoros partnerséget ápol az ABZ Drone Kft.-vel, mellyel közösen fejleszti mezőgazdasági permeteződrónját. A minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesítő, hazai és európai mezőgazdasági adottságokra tervezett jármű már több nemzetközi díjat is elnyert.

 

Az egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége mellett a képzésben már jelenleg is markánsan jelenik meg a dróntechnológia. Az intézmény és többségi tulajdonában álló leányvállalata, a CloudIA Zrt. régóta együttműködik, többek között drónirányító és -adatelemző képzésének megvalósításában. A céggel és ABZ Drone Kft.-vel megkötött megállapodás e közös tevékenységeket bővíti tovább.

 

„Egyetemünk idén fogadta el kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amely 2030-ig meghatározza e terület irányait és céljait. Ennek megvalósításához nagymértékben hozzájárulnak ipari együttműködéseink. A digitalizáció és a fenntarthatóság minden területünket áthatja, s ezáltal olyan fejlesztéseket tudunk végezni, amelyek egyszerre járnak haszonnal az egyetem, a partnervállalkozás és a társadalom számára” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, intézményük különböző tudományterületek összekapcsolásával képes értékes innovációkat létrehozni, többek között a legkorszerűbb technológiák és a mezőgazdaság területén. „Erre az összekapcsolódásra kitűnően alkalmas a drón, amelyben már jelentős közös eredményeket értünk el, s ezeket az oktatásban is jól tudjuk hasznosítani” – emelte ki.

 

Az együttműködési aláírás résztvevői: dr. Teschner Gergely, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa, Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője, dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. vezérigazgatója, dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, valamint dr. Drotár István, az intézmény Digitális Fejlesztési Központjának vezetője. (Fotó: Dudás Máté)

 

„Az ABZ Drone Kft. egyik fontos célja, hogy a mezőgazdasági és ipari drónpilótákat a legmagasabb színvonalon képezze. Ennek északnyugat-magyarországi központját teremtette meg az együttműködésünk. A hallgatók számára a térségben egyedülálló képzést nyújtunk az ABZ piaci, gyakorlati tapasztalataira, az egyetemen rendelkezésre álló tudásra, valamint a CloudIA szakértelmére építve. A Széchenyi-egyetemen megvalósuló kutatások és a dróntechnológia terén elért közös eredmények nemcsak hazánkban, de európai és világszinten is kuriózumnak számítanak” – mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Aláhúzta, a képzés a nemzetközi piacon is keresett ismereteket nyújt. Mint említette, május 27-én indul a következő drónirányító képzés, amelynek részleteiről, illetve a jelentkezésről az abzdrone.com weboldalon lehet tájékozódni.

 

Dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a cégnek mint két felsőoktatási intézmény, a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem leányvállalatának elsődleges célkitűzése és tevékenysége a szemléletformálás, valamint a tudatosítás támogatása a dróniparágban. Hozzátette, az ABZ Drone Kft.-vel jelenleg is ellátnak közös oktatási tevékenységet, ahogy a Széchenyi István Egyetemmel is kitűnő a kapcsolatuk. „A drónképzés hazai struktúrája egymásra épülő elemekből áll. Ezzel összhangban a hármas együttműködés lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megszerzését követően tovább szakosodva a növényvédelmi drónpilóta tanúsítványt is megszerezzék a jelentkezők. Ezzel a hallgatók számára a régióban a legmagasabb szintű drónképzést tesszük elérhetővé” – hangsúlyozta. 

 

A Széchenyi István Egyetem győri campusán megtartott együttműködési aláírás során elhangzott: a drónok irányítása és felhasználása területén a jövőben további, mikrotanúsítványt adó képzések is várhatók.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció