Eurómilliókból pörgetnék fel a hazai startupokat

A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befektetésekhez. A projektkonzorcium élén Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata, az EIT Health áll, amely az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézetének (EIT) része. A projektpartnerek között vannak magyarországi, lengyelországi, szlovákiai és szlovéniai üzleti akcelerátor szolgáltatók és befektetői hálózatok, valamint belgiumi és hollandiai innovációs központok. A kétéves kezdeményezést stratégiailag a Horizont Európa, az EU kiemelt kutatási és innovációs programja keretében hajtják végre.

Az európai kockázatitőke-befektetéseknek mindössze 3,2%-a érkezett Közép- és Kelet-Európába 2021-ben. Az ebben a régióban működő startupok átlagosan 1,2 millió eurós kockázatitőke-befektetéshez jutottak, ami a 3,8 millió eurós európai átlag harmada.*  A földrész országait értékelő European Innovation Scoreboard (EIS) alapján szerény, illetve mérsékelt fejlettségű innovációs ökoszisztémának minősülő országokban éppen a tőke bevonzása az egyik legnagyobb kihívás. Ennek okai között van a kevesebb befektetési célpont és a befektetők alacsony száma, valamint az ódzkodás a határokon átnyúló tőkebefektetésektől.

 

„A kutatások azt mutatják, hogy Közép- és Kelet-Európában nem áll rendelkezésre a projektek és a befektetők kritikus tömege, emiatt kevesebb befektetés valósul meg. A HICEE kezdeményezés a technológiatranszfer-irodák támogatásával, tudásmegosztással és kapacitásépítéssel, valamint a korai fázisú vállalkozásokra szabott befektetői infrastruktúra kiépítésével járul hozzá a helyzet javításához. A program kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi és élettudományi startupok előtt álló sajátos kihívásokra, és célja, hogy az ökoszisztéma szereplőit olyan ismeretekkel vértezze fel, melyek segítenek piacképessé tenni innovatív termékeiket vagy szolgáltatásaikat" – magyarázza Magda Krakowiak, az EIT Health Accelerator igazgatója.

 

 

3 millió euró tőkebevonás határokon átívelő befektetésekkel

 

A HICEE projekt célja fenntartható korai fázisú befektetési ökoszisztémák létrehozása, helyi és nemzetközi befektetők bevonása, kockázatcsökkentő támogatás nyújtása, valamint a sikertörténetek aktív megosztása a befektetői támogatás ösztönzése érdekében. Az első programokat a partnerek székhelyei szerinti országokban, nevezetesen Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában rendezik meg. A program keretében megnyíló képzési lehetőségek azonban más szerény és mérsékelt innovációs képességekkel rendelkező európai régiókra is kiterjednek majd. A program keretében várhatóan legalább 10 startup-támogató szervezet, például technológiatranszfer-iroda (TTO) sajáthíthat el új módszertant. A kezdeményezés célja továbbá 30 oktató kiképzése, akik évente akár 150 innovációs projekt megvalósításához vagy startup fejlesztéséhez járulhatnak hozzá. A projekt során 25 egészségügyi startupot is átvilágítanak: megvizsgálják, hogy mennyire állnak készen fejlett nemzetközi piacokon eurómilliós nagyságrendű, határokon átnyúló befektetések bevonására. A projekt keretében digitális befektetési kézikönyvek és egy befektetési politikáról szóló fehér könyv is készül, melyek felbecsülhetetlen értékű útmutatóként szolgálnak majd a befektetők számára és tudásmegosztással járulnak hozzá egy tájékozottabb és képzettebb befektetési közösség kialakításához.

 

A TTO-kat, egyetemeket, befektetőket és innovátorokat egyaránt megszólító HICEE program az együttműködés középpontba állításával állítaná fenntartható pályára a régió innovációs ökoszisztémáját. A program közvetlen együttműködésre törekszik az Európai Beruházási Alappal, a regionális és nemzeti innovációs ügynökségekkel és az európai döntéshozókkal annak érdekében, hogy a hosszú távú növekedést elősegítő környezetet teremtsen, valamint élő és tartós kapcsolatokat alakítson ki a régión belüli és kívüli innovációs szereplők között.

 

 

HICEE konzorciumi partnerek

 

A projektkonzorcium 7 európai országból érkező 10 partnerből áll. A projekt koordinátora a németországi székhelyű EIT Health, a hozzá tartozó EIT Health SI, az elsődleges kedvezményezettek a szlovákiai Civitta és Crowdberry, a lengyelországi Cobinangels, az EIT Health InnoStars, a Magyar Üzleti Angyal Egyesület (HunBAN), a szlovéniai Ljubljanski univerzitetni inkubator, a belgiumi MEDVIA és a hollandiai TU Delft.

 

A kezdeményezés emellett a következő intézmények külső szakértőit és tanácsadó csoportjait is bevonja: KU Leuven (Belgium), Danube Angels (Ausztria), Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (Magyarország), Business Angels Europe BAE (Belgium), Karolinska Institutet Innovations AB KII (Svédország), Európai Beruházási Alap EIF (Luxemburg), Invest Europe IE (Belgium), Arima d.o.o / Business Angels of Slovenia (Szlovénia).

 

A HICEE konzorciumi partnerek többsége eddig is részt vett hasonló projektekben a saját régiójában: a Civitta akcelerátor programot működtet. Emellett a Civitta, a TU Delft, a Ljubljanski univerzitetni inkubator és az InnoStars hosszú ideje működnek együtt olyan közös programokban, mint például a DRIVE vagy a RIS Jumpstarter. Az EIT Health és az Európai Beruházási Alap között már régóta bejáratott együttműködés zajlik. A közösen működtetett Venture Center of Excellence (VCoE) nevű program keretében kockázatmentesített üzletkötési kapcsolatot biztosítanak európai befektetői szövetségek számára. A VCoE egy köz- és magánegyüttműködésben megvalósuló befektetési program, amely a 150 millió eurós, a fenntartható fejlődést elősegítő Sustainable Development Umbrella Fund (SDUF) ernyőalaphoz kapcsolódik.

 

"A HICEE elindítása kulcsfontosságú lépés a dinamikus közép- és kelet-európai innovációs ökoszisztéma kialakítása felé. Annak érdekében, hogy a projekt minél szélesebb körben tudja kifejteni hatását, nagyban támaszkodni fogunk az EIT Health InnoStars, valamint a 13 szerény és mérsékelt innovációs képességekkel rendelkező országot összefogó Regionális Innovációs Rendszer (RIS) hálózatára. A HICEE projekt résztvevői, a befektetők és innovátorok elkötelezettségét látva optimista vagyok, hogy a program maradandó nyomot hagy majd a régió gazdaságának és egészségügyi ellátásának fejlődésén" – tette hozzá Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars ügyvezető igazgatója. 

 

A HICEE programmal kapcsolatos további információkért látogasson el a Funding & tenders (europa.eu) weboldalra.

 

________________________

*Invest Europe (June 2022). Research. 2021 Central & Eastern Europe Private Equity Statistics

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció