SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata

A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata a tavalyi sikerek után újabb jelentős nemzetközi eredményt ért el: második helyezést szerzett a 2023-as Shell Eco-marathon autonóm programozási versenyen (Autonomous Programming Competition – APC). A verseny online formában zajlott, így a világ bármely egyeteméről jelentkezhettek hallgatói csapatok.

A Széchenyi István Egyetemen 2005 óta működő SZEnergy Team az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának mentorálásával tevékenykedő, elektromos járművek és autonóm megoldások fejlesztésével foglalkozó hallgatói versenycsapat. Rendszeres résztvevője a világ egyik legnagyobb hallgatói megmérettetésének, a Shell Eco-marathonnak, amelyet tavaly világcsúccsal meg is nyert, de az autonóm versenyeken is rendre az élmezőnyben végez. Az idei, nemrégiben megrendezett autonóm programozási világversenyen ismét kitett magáért a csapat, amely második helyezést ért el. Bár valamennyi tag munkájának köszönhető az eredmény, de a feladatban kiemelkedő szerepet vállalt Blahovics Zoltán, Dobay Tamás, Mesics Mátyás, valamint Unger Miklós. A legnagyobb vetélytársnak ezúttal az indonézek bizonyultak, két csapatuk is felkerült a dobogóra, de a SZEnergy Teamnek olyan neves egyetemeket is sikerült megelőzni, mint az albertai (Kanada), a müncheni, az illinois-i és a torinói.

 

A dicsőség mellett természetesen a jutalmazás sem maradhatott el, a kiváló helyezéssel a csapat 2000 amerikai dollárt nyert.

 

Unger Miklós, Mesics Mátyás és Krecz Dávid, a SZEnergy Team tagjai. Rajtuk kívül nagy szerepet játszott a sikerben Blahovics Zoltán és Dobay Tamás, valamint mentorként Kőrös Péter és dr. Horváth Ernő. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A versenyen idén harmadik alkalommal vett részt a SZEnergy Team, amelynek mérnökinformatikus hallgatói kétévnyi rutinnal a hátuk mögött oldották meg a feladathoz kapcsolódó fejlesztést. Az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatói nagy szerepet játszottak a felkészülésben: a hallgatók munkáját segítette és mentorálta dr. Horváth Ernő, az Autonóm Közlekedési Rendszerek Központjának szakmai vezetője, továbbá Kőrös Péter, a központ operatív vezetője.

 

„A rangsorolás a szimulációs környezetben felépített jármű és szenzor rendszerének fogyasztása alapján történt. Úgyhogy itt kellett ugyanazokat az optimalizáló eljárásokat alkalmazni, amelyeket a valós versenyeken is végzünk” – fogalmazott Kőrös Péter. Hozzátette, az idei európai élő versenyt májusban rendezik Franciaországban, a Nogaro melletti Paul Armagnac pályán május 19. és 25. között, ahol a csapat az autonóm és az energiahatékonysági versenyen is indul.

 

A mostani programozási versenyt a korábbiakkal megegyezően, online formában rendezték meg, így az könnyen elérhető volt mindenki számára. A megmérettetés feladatainak teljesítésére a résztvevőknek egy hónapjuk volt. A győri hallgatók nap mint nap a világ minden tájáról bejutott 25 egyetemi csapattal versenyeztek, melyek közül csupán 12 oldotta meg sikeresen, hibapont nélkül a feladatot. A résztvevőknek a Robot Operating System (ROS) segítségével pályatervezési, érzékelési és vezérlési algoritmusokat kellett kifejleszteniük egy autonóm (azaz önvezető) jármű számára. A kódokat ezután szimulált környezetben tesztelték, viszont a pontok meghatározott helyét nem lehetett előre tudni, ezért pontkövetési technikát alkalmaztak.

 

„A tizenöt pontot elérők között az energiahatékonyság számított egy átlagos villanyautóhoz képest” – mesélte Mesics Mátyás, a csapat egyik tagja, a Széchenyi István Egyetem mesterszakos hallgatója. „Jövőre is indulunk!” – vonták le a végkövetkeztetést a nagyszerű nemzetközi eredményt elérő hallgatók.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció