Péterfalvi Attila: minél korábban kapjanak a gyerekek oktatást a digitális eszközök biztonságos használatáról

Fontosnak nevezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról.

Ebben kiemelt a szülők felelőssége – hangsúlyozta Péterfalvi Attila az adatvédelem nemzetközi napja alkalmából az M1 Ma reggel című műsorában, szombaton.

 

Sok esetben azonban maguk a szülők és a pedagógusok sem rendelkeznek a kellő informatikai tudással, ezért jelentős a civil jogvédők szerepe is, akikhez a gyerekek sokszor nagyobb bizalommal fordulnak, mint a tanáraikhoz – tette hozzá.

 

A NAIH elnöke azt tanácsolta a szülőknek, hogy lehetőleg kevés adatot osszanak meg gyermekeikről a közösségi oldalakon, mert azokkal nagyon könnyű visszaélni.

 

pexels.com

 

A NAIH elnöke emlékeztetett, hogy január 28. 2007 óta az adatvédelem nemzetközi napja, amelynek elsődleges célja a figyelem felkeltése és a jó gyakorlatok népszerűsítése az adatvédelem területén.

 

"Az idén lesz öt éve, hogy alkalmazzuk az Európai Unió adatvédelmi rendeletét, a GDPR-t, amely szoros együttműködést hoz létre a tagállamok adatvédelmi hatóságai között és amely a világ legerősebb adatvédelmi jogszabálya" – hangsúlyozta Péterfalvi Attila, aki szerint a digitalizáció és a globalizáció miatt volt szükség a szilárd, egységes és kikényszeríthető jogszabályra az adatvédelemben.

 

Az adatvédelem napján világszerte rendeznek programokat az adatvédelmi tudatosság népszerűsítésére, hogy az emberek tájékozódjanak a különböző adatvédelmi szabályokról, jogaikról, és ne törődjenek bele az adatsértő tevékenységekbe – mondta.

 

Az emberek még mindig nincsenek tisztában a jogaikkal, ezért kiemelkedő szerepe van a fiatalok felvilágosításának, oktatásnak – tette hozzá.

 

Beszámolt arról is, hogy a NAIH 2023-ban egy animációs film bemutatásával, valamint ezüst emlékérem adományozásával köszönti az adatvédelem napját.

 

Az emlékérmet az idén Ledvina Hajnalka Szilvia, a Baár-Madas Református Gimnázium matematika, informatika és digitális kultúra szakos tanára kapja, aki a gyerekek adatvédelmi oktatásával és felvilágosításával sokat tett azért, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre - mondta a NAIH elnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció