Drámaian drágul idén a bankolás – ám tízezreket spórolhatunk

Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több tízezer forinttal csökkenthetőek a kiadásaink idén.

 

Levelet hoz a postás – a bankunk vallomást tesz

 

Január végéig minden lakossági ügyfelet megkeres a bankja, s ezt az értesítőt érdemes komolyan venni. Egy 2020-tól alkalmazott uniós rendelet értelmében ugyanis minden pénzintézetnek január 31-ig kimutatást kell készítenie az adott számlához kapcsolódó összes előző évi kiadásról.

 

Az úgynevezett egységes díjkimutatás forintra pontosan szembesít bennünket azzal, mennyibe is kerültek azok a banki szolgáltatások, amelyeket igénybe vettünk, mennyi pénzt fizettünk így a banknak (és a tranzakciós illetéknek köszönhetően a költségvetésnek).

 

pixabay.com

 

Tízezrekbe kerülhet az sms-kontroll

 

Azért is érdemes áttekinteni ezeket a kimutatásokat, mert összesítve olyan tételek éves költsége is mellbevágó lehet, amelyekkel a mindennapokban, egy-egy tranzakció kapcsán jellemzően nem törődtünk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint tipikusan ilyen költség lehet a számlánk feletti ellenőrzést biztosítani hivatott sms kontroll díja. Sokan nem tudják, hogy az sms üzenetek után akár 20-30 forintot is felszámolnak a bankok, s ezt csak részben magyarázza, hogy azok olyan közvetített üzenetek, amelyek költségét a bank a telekommunikációs szolgáltatónak utalja tovább. Ha máskor nem, az elszámolás kézhezvétele után érdemes megfontolni, hogy a drága sms-szolgáltatás helyett a mobiltelefonos banki applikációkhoz jellemzően ingyenesen kínált, illetve havi fix 100-300 forintos díjért biztosított internetes (push) üzenetküldésre váltunk, hiszen csak ezzel a lépéssel több ezer forintot spórolhatunk meg éves szinten.

 

Tízszeres különbségek lehetnek a díjakban

 

Az egységes díjkimutatás abban is segítséget nyújt, hogy áttekinthessük, valóban jó banknál vagyunk-e és valóban a legmegfelelőbb számlacsomagot használjuk-e. Az összehasonlítás segít feltérképezni banki szokásainkat – láthatjuk, hogy például a számlákról való utalások, a csoportos beszedések, vagy épp a készpénzfelvételek költségei jelentik-e a legnagyobb tételt. Ezek alapján körbenézhetünk a banki ajánlatok között, azt a szolgáltatást keresve, ami épp azokat a tételeket adja ingyen vagy kedvezményesen, amelyek számunkra a legfontosabbak. 

 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy Magyarországon a banki ügyfelek az EU országaihoz képest relatíve magas díjakat fizetnek a pénzintézeti szolgáltatásokért, jórészt annak köszönhető, hogy nem foglalkozunk ezekkel a költségekkel. A Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi jelentése szerint 10 hasonló számú tranzakciót lebonyolító ügyfél között van legalább egy ügyfél, akinek több, mint 10-szer akkora az átlagos havi banki költsége, mint a legkevesebbet fizető másik ügyfélnek.

 

Nagyot ugranak majd idén a banki díjak

 

Az egységes díjkimutatás éves szintű költségkimutatása – a mellbevágó szembesülés azzal a ténnyel, hogy több tízezer forintot is költhetünk évente olyan szolgáltatásokra, amelyeket máshol ingyen, vagy sokkal kisebb díj mellett vehetnénk igénybe – komoly segítséget jelenthet abban, hogy az ügyfelek tudatosabbak legyenek, s kényelmességből ne fizessenek többet a banki szolgáltatásokért. 

 

Különösen fontos lesz a tudatosság a következő hónapokban. A bankok számára a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy évente egy alkalommal, áprilisban az előző évi infláció mértékével megegyező díjemelést hajtsanak végre. Az elmúlt években a banki díjak moderáltan 0-5 százalékos mértékben emelkedtek, ám a vágtató inflációnak köszönhetően az idén a díjmódosítás felső határa várhatóan 14,5 százalék körül alakul majd (a pontos adatot január 13-án közli a KSH). Ha elmulasztjuk áttekinteni banki költségeinket, a 2024-ben kézhez kapott egységes díjkimutatás még döbbenetesebb költségekkel szembesít majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció