1 millió eladott Windows 2000 szerver

A Windows 2000 szerver eladások a hónap végére meghaladják az egymilliót - áll a Microsoft Corporation február eleji előrejelzésében.
A csaknem egy évvel ezelőtt bejelentett Windows 2000 család iránt tanúsított törtetlen piaci érdeklődés a termékek hagyományos értékein - a fokozott biztonságon, magasabb rendelkezésre álláson és szélesebb szolgáltatás-palettán - túl annak is tulajdonítható, hogy a Windows 2000 a Microsoft .NET platformjának alapköve, így azon vállalatok számára, amelyek a jövőbeni szolgáltatásaik versenyképességét a Microsoft .NET Enterprise szervereivel óhajtják biztosítani, immár nélkülözhetetlen a Windows 2000 szerver – írja a Microsoft sajtóközleménye.

A Gartner Group által auditált microsoftos kutatási eredmények szerint a Windows 2000 szerver tulajdonosok a teljes élettartamra vetített költségek (TCO) tekintetében akár 5-30 százalékos megtakarítással is számolhatnak éves szinten, így a befektetett tőke a felhasználók többségénél 9-12 hónap alatt megtérül.

Magyarországon a multinacionális nagyvállalatok már a termékbejelentés után megkezdték az átállást, míg a kis- és középvállalatok esetében jobban érezhető a hagyománytisztelet; náluk az első javítócsomag megjelenése után indult el látványosabb migrációs hullám.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció