Az óraátállítás pillanatait örökítették meg a Samsung segítségével

Az óraátállítás sokak számára fárasztó nehézség, amely felforgatja a napi rutint, de egy kis kreativitással ebben a több mint százéves hagyományban is felfedezhetők különleges pillanatok. Március 27-én hajnalban elkezdődött a nyári időszámítás, az éjszakában eltűnő egy óra azonban nem veszett el nyomtalanul. A Samsung hazai fotósokkal és filmesekkel együttműködve örökítette meg a kieső órát a Galaxy S22 különleges kamerájával. A fiatal művészek Szombat Éva, fotóművész és Pálfi György, rendező mentorálása mellett egészen sajátos hangulatokat idéznek meg abból az órából, amely soha nem is létezett. 

A Samsung Galaxy S22 készülékek Nightography, éjszakai felvételek funkciójával a legsötétebb órákban is kiváló fotók és videók készíthetők. A 23 százalékkal nagyobb szenzornak*  és az új, adaptív pixelszenzornak köszönhetően a kamera több fényt képes összegyűjteni, így részletesebb, élénkebb képek készíthetők éjszaka vagy gyenge megvilágítás mellett is**. Hogyan teljesít a kamera egy nem létező órában? Erre a kérdésre keresték a választ azok a fiatal, tehetséges alkotók, akiknek a Samsung lehetőséget adott, hogy megmutassák a saját elképzeléseiket az elveszett óráról. A vállalat a Galaxy S22 szériával ismét olyan eszközöket ad a művészek kezébe, amelyekkel kifejezhetik a kreativitásukat és könnyen megoszthatják az alkotásaikat a közönségükkel.

 

 

A fotósok a Nightography, éjszakai felvételekkel és a Professzionális kamera beállításaival olyan sejtelmes, misztikus jeleneteket mutatnak meg a hazai éjszakából, amelyeket korábban talán senki sem láthatott. Szombat Éva, Capa-nagydíjas fotóművész és csapata, Bede Kincső, Gajewszky Anna, Legát Anna Franciska, Szigligeti Balázs és Takács Márton a fények és árnyékok játékára, a különleges karakterekre és a szokatlan terekre volt kíváncsi az elveszett órában. Az alkotók egyéniségét és személyes inspirációit tükröző képekről visszaköszönnek ismerős, de sosem látott városlakók, Budapest építészete egy teljesen új megvilágításban, a egy Frankel Leó úti bisztró szürrealisztikus vendégei és a természeti környezet zavartalan éjszakai nyugalma.  

 

 

“Izgalmas volt a Samsung csúcsmobiljával fotózni, nagyon sok mindent sikerült belesűríteni a segítségével abba az elveszett órába, amiből mindannyian kiindultunk. A hangulatot közösen találtuk ki, de mindenkit másképp ihletett meg ennek az eltűnt időnek a gondolata, és a végeredmények is nagyon különbözőek lettek. Szerencsére a Galaxy S22 Ultra minden alkotói igénynek meg tudott felelni, egy éjszakai dunai látképtől kezdve szürreális jeleneteken és csendéleteken át egy vurstli részletgazdag forgatagáig.” – mondta el Szombat Éva. 

„Olyan volt a „nemlétező órában” forgatni, mintha egy misztikus világban: egy David Lynch filmben, vagy egy Black Mirror***  vagy Twilight Zone****  epizódban jártunk volna. A Galaxy S22-vel az operatőreink megörökítették, hogy milyen ebben a nem létező órában Budapest. Amikor valami van – és még sincs. Budapest aznap éjjel ezt adta.” – tette hozzá Pálfi György, Balázs Béla-díjas rendező, az operatőrök mentora.

 

 

A mozgóképes anyagokat három fiatal művész, Császár Dani, Fecske Flóra és Jecs Viktor készítették, Pálfi György vezetésével. A filmesek is teljes szabadságot kaptak és külön-külön vették fel az elveszett óra jeleneteit a Galaxy S22 Ultrával, ezekből állt össze a látványos film. A közös zenére felfűzött alkotásban egyaránt megjelenik a különleges pillanat varázslata, a grandiózus, kihalt terek hajnali pompája vagy éppen az éjszaka különös fényei és árnyékai. A lenyűgöző felvételekhez a Galaxy S22 készülékek legokosabb funkcióit használták az alkotók, a szereplők mozgását követő Automatikus kameraigazítástól, egészen a Digitális videóképstabilizátorig. 

„Nagyon örülünk, hogy újra fiatal magyar művészekkel dolgozhatunk együtt és közösen megmutathatjuk, milyen kreatív megoldásokra ad lehetőséget a technológia – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A jövő tehetségei megmutatták, mi minden férhet bele egy elveszett órába, a Galaxy S22 széria Nightography, éjszakai felvételek funkciója pedig tökéletes társuk volt ebben. Nagyszerű volt látni, milyen sokféle, egyedi látásmód kifejezéséhez járultak hozzá a készülékeink.”

______________

*  A Galaxy S21 és S21+ modellekhez képest.

**  Az adaptív pixelszenzor csak a nagyfelbontású fotók esetében érhető el.

***  Black Mirror, 2011 – alkotók: Owen Harris, Carl Tibbetts, James Hawes, Otto Bathurst, Euros Lyn, Brian Welsh, Bryn Higgins, Dan Trachtenberg, Jakob Verbruggen, James Watkins, Joe Wright, Jodie Foster, Toby Haynes, John Hillcoat, Colm McCarthy, David Slade, Timothy Van Patten, Anne Sewitsky.

****  Twilight Zone, 2019 – alkotók: Ana Lily Amirpour, Christina Choe, Mathias Herndl, Owen Harris, Simon Kinberg, Craig William Macneill, Gerard McMurray, Richard Shepard, Jakob Verbruggen, Greg Yaitanes, Alonso Alvarez, Peter Atencio, Justin Benson, J.D. Dillard, Jen McGowan, Aaron Moorhead, Oz Perkins, Tayarisha Poe. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció