Magyarok a CeBIT-en

A CeBIT fele is eltelt, mire úgy-ahogy fel tudtuk térképezni a magyarok kiállítói standjait.
Természetesen a térkép korántsem teljes, hiszen gyakorlatilag minden nagyobb világcég standján megtalálhatjuk az adott márkanév magyarországi nagykereskedőjét - az ADI-tól az OKI-ig, az SCO-tól a Psionig, a Ciscótól a Zebráig több magyar képviselővel volt szerencsénk összefutni. Ráadásul akadt olyan stand is, amely ugyan nem magyarként szerepelt a katalógusban, mégsem tekinthetjük németnek: a Graphisoft Deutschland (22-es pavilon, A12-es stand) ugyanis soha nem született volna meg a "Graphisoft Ungarn" nélkül... A történetnek szinte az inverze a Recognita-sztori: a CeBIT egyik legrégibb magyar kiállítója azért nincs az idei CeBIT-en, mert a konkurens Caere időközben felvásárolta, s ma már csak az anyacég állít ki...

Ezzel együtt elég népes a magyar mezőny, bár ez nagyrészt egy közös magyar standnak köszönhető, itt majdnem tucatnyian vannak, a többieket meg tudjuk számolni egy kezünkön. Éppen öten állítanak ki ugyanis önállóan: a Kürt (a 12-es pavilon B51/1-es standján), a Minor (a 18-as pavilon első emeletének A20-as standján), a szombathelyi Farbax (svájci anyacégével a 7-es pavilon D14-es standján), a Concorde Telecommunication (a 24-es pavcilon F12-es standján) és az ugyancsak telekommunikációs 77 Elektronika (ugyancsak a 24-esben, a D08-as standon).

A közös magyar standot az ITD Hungary (Hungarian Investment and Trade Development Agency) szervezte, és a 4-es pavilon G20-as standján a következők gyűltek össze: AR Hungary, CadLine, Comfort-Netshare, Cygron, EGUS Infosystems, ERBA 96, FreeSoft, MorphoLogic, MrSoft, PROMPT'92, VAR.

Nem valószínű, hogy az önálló kiállítókat a magyar informatikai szaksajtó olvasóinak itt kell bemutatni, de a közös standon kiállító MorphoLogicot vagy a VAR Kft.-t sem. A MrSoft a Nexus Contact Manager programmal sikeresen szerepelt a tavalyi CeBIT-en, miért ne próbálkozna idén is... A szoftver a kis és közepes cégek, az üzletkötők, a biztosítási és befektetési tanácsadók, a SOHO (Small Office Home Office), a telemarketing, illetve a direct mail tevékenységét segíti.

A többiek közül az AR Hungary neve nem tűnt túlzozzan ismerősnek, de hát ez nem is csoda, hiszen ugyanez a cég Fornix (vagy AV Fornix) néven szerepel máshol, például a weben is. Kulcstermékük a rendszámtábla-felismerő és -azonosító szoftver, a Carina.

A CADLine tevékenységét természetesen a nevéből is ki lehet találni, CeBIT-es jelenlétüket indokolja, hogy például az ArchLine nevű építészeti programcsomagjuknak angol, német, olasz és cseh nyelvi verziója is létezik már a magyaron kívül. A nemzetközi szabványcsaládra utaló ISOmetricCAD a két- és háromdimenziós izometrikus ábrázolást segíti akár más CAD-programokkal együttműködve.

A Comfort-Netshare, a korábban Magyarországon csak Comfort néven ismert, hálózati eszközöket árusító vállalkozás, amely elsőként nyitott online boltot a Lantronix, Zyxel, 3Com modemek, hálózati eszközök és kommunikációs szoftverek forgalmazására.

A Cygron cég forrását keresve előbb ki kell menni Amerikába, majd onnan vissza az óhazába, ugyanis a Mindmaker Inc. céget, amelynek szegedi leányvállalata a Cygron, természetesen egy hazánkfia alapította az Újvilágban. A Cygron egyetemi kutatók tevékenységére épül, akik - alkalmazott matematikai és komplex algoritmikus ismereteiket egy felhasználóbarát felület mögé rejtve - intelligens adatbányászatra vállalkoznak DataScope nevű szoftvertermékükkel, amely tartalmazza a DecArt nevű döntéselőkészítő algoritmust is.

Az EGUS igazán beillik abba a sorba, amely az idei CeBIT főáramának tekinthető, ez pedig az e-business. A cég főként a banki, pénzügyi tranzakciók terén szerzett szakértelmet, emellett a chipkártyás fizetések és természetesen a webes alkalmazások jelentik tevékenységük gerincét.

Az ERBA 96 talán azért kevésbé ismert idehaza, mert elsősorban amerikai és nyugat-európai megrendelőknek végeznek webtervezést, honlapkészítést. Néhány referenciamunkájuk megtekinthető a www.santarosa.com, www.w-and-k.com, www.restores.com, www.sola.com/solaquest, www.parent.net, www.presentationschool.com, http://www.crown.com, www.sitepromote.com, www.netdrct.com, www.demaco.de, www.tauchen.de címen.

A Promt92 Kft.-t sem nagyon ismertük korábban, pedig az America Online-nal is rokonságban állnak... Távoli persze a rokonság: az AOL Europe éppúgy a Bertelsmann konszern leányvállalata, mint a Prompt92, bár abban is hasonlít a két mostohatestvér, hogy a Prompt92 is elektronikus médiafejlesztéssel foglalkozik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció