Újabb Samsung AddWash mosógépek érkeznek

A Samsung kombinált mosó-szárítógép és keskeny modellekkel bővíti nagysikerű AddWash mosógép-termékcsaládját

A Samsung Electronics két új AddWash modellcsaládot jelentett be, amelyekkel az IFA 2016 kiállításon találkozhat először a nagyközönség. Az új mosó-szárítógép és keskeny modellek bevezetését a tavalyi kiállításon bemutatott WW8500-as AddWash mosógép iránti rendkívül magas vásárlói igény előzte meg. Az új modellekkel a felhasználók az AddWash készülékek kivételes szolgáltatásait szélesebb termékskálán élvezhetik.

Az eredeti AddWash funkció átalakította a mosás addig elterjedt folyamatát, mert megoldást kínált arra a gyakran előforduló kellemetlenségre, hogy a mosás elindítása előtt sokan elfelejtenek minden egyes mosnivalót a gépbe helyezni – legyen szó akár egy ruhadarabról vagy éppen egy adagnyi öblítőről. A Samsung AddWash mosógépek megjelenésük óta rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, köztük számos, a globális média által odaítélt innovációs díjjal. Az AddWash mosógépek tulajdonosai ugyanolyan lelkesedést mutatnak, mint a díjak kiosztói: a Samsung által végzett kutatás szerint a felhasználók 92 százaléka kedveli azt a lehetőséget, hogy az AddWash ajtóval a mosási ciklus közben is hozzáadhatnak ruhákat, illetve tisztító- és öblítőszereket. A felhasználók 97 százaléka szerint a készülék nagyszerű mosási teljesítményt nyújt, és 98 százalékuk nagyon elégedett az AddWash mosógépével.

 

„Az AddWash nyújtotta megoldás továbbra is nagy hatással van az európai vásárlókra, és örömmel jelentjük be a forradalmi funkcióval ellátott készülékek egy szélesebb skáláját” – mondta el BS Seo, a Samsung Electronics vezérigazgató-helyettese. „A szolgáltatás egyedi és kényelmes segítséget nyújt a modern, elfoglalt családok számára, és az általunk kínált további iparágvezető mosógép-funkciókkal és újításokkal párosítva verhetetlen kombinációt alkot.”

 

AddWash mosó-szárítógép

Az új AddWash kombinált mosó-szárítógép két változatban lesz elérhető: WD6500K és WD5500K. A kiemelkedően hasznos AddWash megoldást mindkét modell esetében az Air Wash funkció egészíti ki, amely kizárólag felhevített levegőt használ a ruhák illatosításához és tisztításához. A ruhák így nincsenek kitéve a hagyományos mosás során fellépő megterhelésnek, és víz vagy mosószer használata nélkül frissíthetők fel. Az AddDoor ajtó a szárítási ciklus során is használható, ami nagy segítség olyan ruhadarabok esetén, amelyeknél csak vegytisztítást szabad használni; a családok így pénzt takaríthatnak meg, és visszafoghatják tisztítási kiadásaikat.

 

 

A WD6500K 9 kg-os kapacitással rendelkezik, valamit a Samsung széles körben elismert Ecobubble technológiáját is alkalmazza, mely alacsony hőmérséklet mellett is hatékony folteltávolítást tesz lehetővé. Ez a funkció megkönnyíti a folyamatot, melynek során a mosószer buborékokká válik, így gyorsabban hatol át az anyagokon, és egyszerűen eltávolítja a szennyeződéseket – és közben még energiatakarékos és ruhakímélő is. A kombinált modell Super Speed funkciója további hasznos idővel rövidíti le a házimunkát. Ez a megoldás egyrészt nagysebességű vízsugarak használatával (Speed Spray) csökkenti le a mosási időt, másrészt a ruhaterhelés függvényében növeli a forgási sebességet, így felgyorsul a centrifugálás. Mindennek hála egy teljes mosás 59 perc alatt elvégezhető. A WD5500K 9 kg-os, 8 kg-os és 7 kg-os változatban is kapható, Ecobubble és Bubble Soak funkciókkal is felvértezve. 

 

AddWash Slim a modern városi életformához

A Slim termékcsaládba három sorozat tartozik: a WW6500K, a WW5500K és a WW4500K. Mindhárom az ágazatban elérhető legkeskenyebb kialakítást kapta a töltőkapacitás széles skálája mellett: 6 kg-os, 7 kg-os, 8 kg-os, illetve 9 kg-os változat is elérhető lesz. Mindegyik modell tökéletesen megfelel a modern városi életformának, ahol a beltéri helytakarékosság elsődleges fontosságú. Mindegyik készülékben helyet kapott az Ecobubble technológia és a Bubble Soak funkció is. Ez utóbbi egy extra fázissal bővíti a normál mosási ciklust, és a rendkívül szennyezett ruhákat aktív hab áztatja; így fellazulnak a foltok és szennyeződések, és sokkal hatékonyabbá válik a mosás későbbi része.

 

Az AddWash ajtó mellett ezek a modellek a Samsung digitális inverter motorját is tartalmazzák, amely garantálja a hosszú távú teljesítmény, a tartósság, a minimális működési zaj és a kiemelkedő energiatakarékosság kombinációját. A Samsung Smart Check automatikus funkciója pedig a problémák korai észlelésével és meghatározásával leegyszerűsíti a hibakeresést, és az okostelefonos alkalmazáson keresztül egyszerű hibaelhárítási tanácsokat is ad. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció