Itt a Cat S60, az első beépített hőkamerával rendelkező okostelefon

A Cat phones bejelentette a Cat S60-at, amely az első beépített hőkamerával rendelkező okostelefon, és az eddigi legvízállóbb okostelefon egyben. A készüléket a Mobile World Congress 2016-on mutatják be.

A Cat S60-ba a FLIR hőkamerája került, akik a hőtérképezéssel kapcsolatos megoldások egyik vezető gyártói. Az apró szerkezet olyan felhasználási lehetőségeket nyújt, mint hőveszteség ellenőrzése nyílászáróknál, nedvesség illetve hiányzó szigetelés érzékelése, túlmelegedett elektronikai berendezések észlelése, és a sötétben való látás.

 

A Cat S60 emellett akár 5 méteres mélységig 1 órás időtartamig vízálló, így víz alatti felvételekhez is használhatjuk. 

 

„Ahhoz, hogy kitűnjünk a tömegből folyamatosan fejlődnünk kell. Büszkék vagyunk a FLIR-rel való együttműködésünkre, melynek eredménye egy igazán különleges, világelső készülék.” – mondta el Peter Stephens, a Bullitt Group vezérigazgatója. „A Cat S60 teljesen új színnel gazdagítja az okostelefonok piacát. Nagyon várjuk a felhasználói visszajelzéseket a hőkamera legkülönbözőbb felhasználási lehetőségeit illetően.”  

 

 „Nagy örömünkre szolgált, hogy együtt dolgozhattunk a Bullitt Grouppal legújabb Cat telefonjukon. A hőkamera beépítése igazi áttörést jelent az okostelefonok piacán.” – tette hozzá Andy Teich, a FLIR elnöke és vezérigazgatója. „A CAT S60 a hőképalkotáson keresztül számtalan új lehetőséget tár a felhasználók elé.”

 

A Cat S60-ból a strapabírás sem hiányzik, katonai szabványnak megfelelően ellenáll az 1,8 m-es magasságból való leejtésnek, valamint por- és vízálló. Fényes kijelzője közvetlen napfényben is jól látható, kijelzőjét Corning Gorilla Glass 4 védi, és vizes kézzel vagy akár kesztyűben is használhatjuk. 

 

A Cat S60 főbb jellemzői:

  • FLIR hőkamera alkalmazás MSX technológiával: állókép, panoráma, videofelvétel, változtatható színek hő érzékelésekor, hőmérsékletmérés, minimum, maximum és átlagos hőmérséklet kijelzése
  • Megerősített Die Cast keret
  • Ütésálló 1,8m-es magasságig, MIL Spec 810G szabvány
  • Fényes kijelző, Gorilla Glass 4 
  • 4,7” HD kapacitív multi-touch kijelző, vizes kézzel és kesztyűben is vezérelhető
  • Optimalizált akkumulátor teljesítmény (3800 mAh)
  • Kiváló minőségű hangzás (>105dB) 
  • Vízálló 13MP-es hátlapi kamera két vakuval és 5MP-es előlapi kamera
  • 4G LTE
  • Snapdragon 617 nyolcmagos processzor 
  • 32GB ROM, 3GB RAM 
  • Android Marshmallow 

 

A Cat S60 elsőként a Mobile World Congressen tekinthető meg február 22. és 28. között.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció