November 30-án lesz az első magyarországi startup állásbörze

November 30-án BEEP-BEEP KarrierHub néven tartják Magyarországon az első menedzsment állásbörzét, amelyen mintegy 20 startup cég keres majd gazdasági vezetőt, marketingest, értékesítési vezetőket - közölte a RoadRun-R inkubátorház.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a startupok kudarcainak egyik oka, hogy nincs valódi igény a termékeire, van azonban, amikor menedzsment nem megfelelő - írták. Az első startup állásbörzével ezen a problémán szeretnének segíteni a szervezők, hiszen a rendezvényen lehetőség van arra, hogy kezdő vállalkozások ötleteik bemutatása mellett számukra megfelelő szakembereket nyerjenek meg maguknak.
 

A közleményben Ilyés Márton, a RoadRun-R inkubátorház ügyvezető igazgatója kifejtette, egy startup fennmaradásához, sikeréhez, a megfelelő tőkebevonás mellett, ugyanolyan fontos, hogy a kezdő vállalkozásokat már az elején tapasztalt vezetők irányítsák. A szervezők szándéka, hogy a KarrierHub egy rendszeres platformjává váljon a magyar startup világnak - közölték.
 

A BEEP-BEEP KarrierHub szervezői között található még a Design Terminál, a helyszínt biztosító H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, valamint a RoadRun-R inkubátorházat alapító Budapesti Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiuma - olvasható a közleményben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció