Előtérben az e-könyvek

Az olvasási szokások megváltozásával a könyvvásárlási és -választási szokások is átalakulóban vannak. Az e-könyvek piacán idén új kezdeményezések születtek azzal a céllal, hogy minél több olvasót hozzanak közelebb az irodalom világához a digitális könyves tartalmak segítségével. 

A Libri Kiadói Csoport idén már több mint 100 e-könyvet adott ki, a centenáriumi e-könyv nem más, mint John Williams Park Könyvkiadónál megjelent, Stoner című regénye, melyről Bret Easton Ellis ezt írta Twitteren: „A legjobb könyv, amelyet az idén olvastam. Drogokról nem szól, de minden másról igen.” 
 
Az e-kereskedelem folyamatos növekedésének és az internethasználat egyre szélesebb körű elterjedésének köszönhetően ma már a nyomtatott könyvek vásárlásának folyamata is egyre gyakrabban az online világban kezdődik. Az olvasók amellett, hogy a könyveket sokszor online vásárolják meg, azokról elsősorban interneten tájékozódnak, és egyre fontosabb számukra, hogy minél több véleményt gyűjtsenek, mielőtt vásárolnak, és ezeket az információkat szintén a világhálón találják meg.
 
 
Mindennek fényében talán nem meglepő, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb hazai és nemzetközi könyvsikerének promóciójában fontos szerephez jutott az e-könyv. Gárdos Péter Hajnali láz című kötetéhez kapcsolódóan a Libri Kiadó első alkalommal mutatott be olyan kedvcsináló e-könyvet, melyben a kötet első fejezetén kívül interjúk, háttérinformációk és eredeti dokumentumok is olvashatók. Az ingyenesen letölthető e-könyv ajánló segítségével a vásárlók megismerkedhettek a regény főhőseivel, és beleshettek a világsiker kulisszatitkaiba. A hazai kiadás mellett hasonló ingyenes e-könyvet jelentet meg a kötet német kiadója, a Hoffmann und Campe is.
 
Az e-könyveket promóciós célok mellett jótékonysági kampányokban is egyre többször használják itthon is. Az otthontalanság otthona címmel jelent meg ősszel Kondor Vilmos kisregénye. A szerző az e-könyv eladásából származó teljes bevételét az Artemisszió Alapítvány javára ajánlotta fel. A kezdeményezés mellé állt Kondor Vilmos műveit megjelentető Libri Könyvkiadó, mely kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, és különös figyelmet fordít a jelen társadalmi problémáira és kérdéseire. Az eKönyv Magyarország és anyavállalatai, a Libri-Shopline Nyrt. és a Líra Könyv Zrt. mind a kezdeményezés mellé álltak, és példa nélküli módon az e-könyvből származó teljes bevételüket felajánlották a jótékonysági célra.
 
A kedvezményezett Artemisszió Alapítvány célja a különböző kulturális, etnikai és társadalmi csoportok közötti párbeszéd és közeledés erősítése, a kölcsönös megértés elősegítése, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációjának támogatása. Tavasszal az Amnesty International korábban megjelent Tíz igaz történet című emberjogi eseteket feldolgozó e-könyvét adta ki a Libri Kiadó azzal a céllal, hogy a nyomtatott könyv bevételével a civilszervezetet is támogassa. 
 
A könyvpiac szereplői arra törekszenek, hogy a változó olvasási szokásokra reagáljanak, és a hagyományosan nyomtatott világban létező irodalmat azokhoz is elvigyék, akik a digitális világban érzik inkább otthon magukat – ennek jegyében kifejezetten csak e-könyv formátumban is jelennek meg művek, így például Fábián Janka A királynő, illetve A Gellért-hegy titka című novellája. Annak érdekében, hogy azok, akik kezükben telefonnal vagy tablettel élik mindennapjaikat, nehogy lemaradjanak a legújabb könyvekről, a Bookline ingyenes e-könyv-olvasó applikációt fejlesztett, a bookline readert.
 
 
Az Androidon és iOS-en egyaránt elérhető alkalmazással nemcsak e-könyveket olvashatunk, de megtaláljuk benne az aktuális e-könyves toplistát, megtudhatjuk, mik a legújabb megjelenések, amikbe akár bele is olvashatunk, és még szerkesztői ajánlást is kapunk, hogy eligazodhassunk, milyen könyv jelent meg, és melyiket érdemes személy szerint nekünk megvenni. Külön érdekesség az egyedi CoverLook kereső funkció, aminek segítségével a kiszemelt könyv vonalkódjának beolvasásával az app rákeres arra, hogy az adott könyv elérhető-e a Bookline oldalán, illetve megtalálja annak e-könyves változatát.
 
 
Kép: free-ebook.biz, bookline
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció