Sofőrhívó: az UBER után itt az újabb olcsó hazajutási megoldás

Hazánkban minden tízedik személyi sérüléses közlekedési baleset ittas vezetés miatt történik, mely amellett, hogy több száz esetre tehető évente, igencsak magas arány az európai átlaghoz képest. Egy új magyar startup, a Sofőrhívó segítségével azonban nemcsak a hazaút költsége, hanem ez az arány is csökkenthető.

„Magyarországon több mint száz sofőrszolgálat működik, melyek közül kevés az olyan, mely valamilyen extra szolgáltatással megkülönbözteti magát a másiktól. Arra gondoltunk, hogy csinálunk egy olyan platformot, ahol a sofőrök versenyeznek az ügyfelekért. Kezdetben a sofőrsegélyek a két legfőbb paraméterrel, az út díjával, valamint a kiérkezési idővel licitálnak a vevőkre” – fogalmazott Jex Dénes, a Sofőrhívó alkalmazás atyja.


Az autósoknak eddig alapvetően négy lehetőségük volt az alkoholfogyasztást követő legális és biztonságos hazajutásra: gyalog mentek, BKV-ztak, taxiztak, vagy igénybe vették a sokszor igencsak költséges sofőrszolgálatok valamelyikét. A Sofőrhívó alkalmazás nem csinál mást, minthogy direktben összekapcsolja a sofőröket a felhasználókkal úgy, hogy a felhasználók ajánlatot kérnek konkrét útvonalra, majd a sofőrszolgálatoktól beérkezett ajánlatokat összehasonlítva választják ki a számukra megfelelőt.


„Februárban indultunk el a budapesti tesztüzemmel, melynek keretében jelenleg 15 fővárosi sofőr várja az utasok ajánlatkéréseit. A próbaüzem alatt létrejött több mint száz fuvar tapasztalataiból látszik, hogy igény van a szolgáltatásra, mind az utasok, mind a szabad erőforrással rendelkező sofőrszolgálatok részéről. Az utazásokat követően lehetőség van a sofőrök értékelésére is a felületen, melynek köszönhetően egyfajta közösségi minőségellenőrzést is kínálunk a szolgáltatással. Terveink szerint a budapesti üzemet követően nyárra több nagyvárosban is elkezdjük a sofőrszolgálatok toborzását a szolgáltatás további elterjedésének érdekében” – fogalmazott Jex Dénes.


A Sofőrhívó szolgáltatás jelenleg Android és iOS platformon érhető el mind az utasok, mind a sofőrök számára. A szolgáltatásról további információk a www.soforhivo.hu oldalon találhatók.


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció