Kínába érkezett a PlayStation 4

Az Xbox One után a Sony konzolja is megérkezett Kínába. Március 20-án, pénteken tehát újabb darabbal bővült az ország konzolpiaca a PlayStation 4 modellel, amely két hónap csúszással érkezett meg az ázsiai országba.

A több mint tizennégy éves konzoltilalom után immáron a második játékkonzol vált elérhetővé Kínában.  A Sony PlayStation 4 játékkonzolja az Xbox One után érkezett meg az országba, amely múlt év szeptembere óta kapható a piacon. A készülék eredeti bemutatkozását januárra tervezték, azonban a vállalat elhalasztotta a bemutatót.

Bár a Sony konzolja is megvásárolható már az ázsiai országban, azonban csak limitált számú játékkal a fedélzetén. Ezeket ugyanis először jóvá kell hagynia az ország kulturális hatóságának, és feltétel, hogy nem lehet túl erőszakos vagy trágár a tartalom. Így mindössze jelenleg hat játék érhető el a konzolra Kínában: a Knack, az Age of Wushu, a Rayman Legends, a Dynasty Warriors 8, a Trials Fusion és a Mr Pumpkin's Adventure.

A tizennégy éves tilalom jelentősen átalakította az országban a felhasználói szokásokat. A játékosok ez idő alatt főként PC-n, az utóbbi években pedig egyre többen mobilon játszottak. Így lehet, hogy sokkal erősebb felállással, ajánlattal lehet meggyőzni őket arról, hogy érdemes megvenni a PS4-et, mely 2899 jüanba, vagyis 467 dollárba kerül. 

Számos olyan népszerű PlayStation 4 játék is akad, melyek bár húzónevek, mégis kimaradtak a sorból. Ilyen például a Grand Theft Auto V vagy a legfrissebb Call of Duty, melyeket maximum a fekete piacon találhatnak meg a felhasználók, ahol már néhányan magát a konzolt is megvásárolták korábban.

 

 

 

Forrás: Mashable.com; Kép: cnbc.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció