Az MWC-n a Blackphone 2

A Silent Circle, a Blackphone gyártója bemutatta biztonság-orientált modelljének utódját. Az új telefon frissített specifikációkat, nagyobb biztonságot ígér. A telefon mellett pedig egy új táblagép is lapult a vállalat tarsolyában.

A Silent Circle az idei MWC-re elhozta magával új telefonját, a Blackphone 2-őt. Tavaly szintén a barcelonai techshow-n mutatták be a telefon elődjét. A készülék egy frissített, 64 bites nyolcmagos processzort tartalmaz, amelynek márkája egyelőre ismeretlen. A telefon emelett 3 giga- RAM-ot és 32 gigabájt tárhelyet kapott. A kijelző mérete is növekedett az elődhöz képest: 5,5 hüvelykes lett a 4,7 hüvelykeshez képest, amely Full HD felbontással és Gorilla Glass 3 védelemmel rendelkezik.

A telefon az első generációs modellhez hasonlóan 649 dollárba kerül majd. A vállalat bízik az új készülék sikerében. Ahogy elmondták, a Blackphone-ra eddig 750 milliárd dollár értékű rendelés érkezett, és remélik, hogy az új modell még ennél is sikeresebb lesz.


A vállalat az MWC-n Blackphone+ névre hallgató7 hüvelykes táblagépét is bejelentette, amely idén ősszel érkezik a piacra.
Mindkét eszköz fedélzetén egy módosított Android, a biztonságos PrivatOS 1.1 rendszer fut. A nyílt forráskódú rendszer lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy biztonságosan kezdeményezzenek és fogadjanak hívásokat (beleértve a videó hívásokat is), küldjenek üzeneteket és fájlokat, miközben a tevékenység során végig anonimak maradhatnak a VPN révén. A táblagépről egyelőre több információt nem közöltek.

Mike Janke, a vállalat vezetője és társalapítója elmondta, hogy ők helyettesítik a BlackBerryt. Azt is hozzátette, hogy nem érdekli őket, miket mond róluk a BB vezérigazgatója a Twitteren, le fogják uralni őket.

 

 

Forrás: GSMArena.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció