A Huawei gyártja a következő Nexust?

A friss pletykák szerint a Google egy kínai gyártóval egyeztet egy a jövőben megjelenő Nexus készülék kapcsán. Ha hihetünk a forrásoknak, még idén két új modellel bővül a Nexus sorozat, s az egyiket az LG, a másikat pedig a szóban forgó kínai vállalat gyártja majd.

A GizChina szerint a Google együttműködik egy kínai gyártóval az egyik idei Nexus modell gyártása miatt, amely a Nexus 4 és Nexus 5 telefonokat kiadó LG friss Nexus készüléke mellett fogja képviselni a natúr Android rendszerrel és gyors rendszerfrissítésekkel fémjelzett szériát.

A források arra utalnak, hogy a Google által kiszemelt kínai vállalat épp egy döntés előtt áll: vagy saját fejlesztésű processzorát veti be a rábízott Nexusban, vagy a Qualcomm valamelyik megoldását. Ez az infó igencsak leszűkíti a számításba vehető gyártók körét, konkrétan csak a Huawei kerülhet szóba, hiszen hazai pályán ő jeleskedik házon belül fejlesztett chipsetekkel.

Ha már itt tartunk, joggal merül fel a kérdés, hogyan is nézhet ki egy Huawei Nexus? A SlashGearhez beérkezett látványtervek próbálnak válasszal szolgálni, melyek egy Nexus logóval szépített Huawei Honor 6 Plus készüléket mutatnak be.

 

 

Ha igazak a hírek, s a Google valóban két Nexus bevezetését tervezi idén, akkor jó esély van rá, hogy az LG műhelyében egy prémium mobil, a Huaweinél pedig egy megfizethető készülék gyártása veszi majd kezdetét. A megfelelő pozícionálással igen széles felhasználói tábor érdeklődését kelthetik fel az új Nexusok, s nyilván ennek elérése a keresőóriás célja.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció