Nem lesz világító Apple logó az új MacBook Airen

Újabb kiszivárgott képek jelentek meg az Apple készülőben lévő MacBook Air modelljéről, melyből az látszik, hogy a Retina kijelzős masina hagyományos, fekete Apple logót kap.

Korábban már beszámoltunk, hogy az Apple állítólag egy 12 hüvelykes MacBook Air modellen dolgozik. Bár semmilyen hivatalos információt nem tudunk a készülő masináról, pletykák akadnak szép számmal.

Az egyik legfrissebb ilyen híresztelés szerint a készülék Apple logója eltér a korábbiakhoz képest. Természetesen nem a forma változik, csupán a dizájn. A korábbi világító alma helyett egy hagyományos, fekete logóval látták el a készüléket. Legalábbis erről tanúskodnak a Far East blog jóvoltából nemrég kiszivárgott képek.

A 12 hüvelykes MacBook modell már önmagában is egyedi megoldásnak számít az Apple részéről. Ahogy korábban is írtunk róla, a kompakt masina csak egy kicsivel lesz nagyobb, mint a 11 hüvelykes változat, amit azzal sikerült elérnie a vállalatnak, hogy csökkentették a keret méretét. Ez persze dizájn szempontjából sem utolsó.


A kínai blogon közzétett képek pedig újabb információkat csepegtetnek az eszközről. Az eddig megszokott fehér logó helyett úgy tűnik, feketére vált az Apple, amelynek nemcsak a színe változik, ugyanis bekapcsolt állapotban nem világít majd. Nem tudni, valóban így lesz-e, és ha igen, miért döntött így a gyártó, hiszen a fehér, világító almajel már szinte a MacBook modellek védjegyévé vált.

 

 

Forrás: Appleinsider.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció