Kiszivárgott infók az új MacBook Airről

A 9to5mac információi szerint egy egészen új MacBook Air modell kiadását tervezi idén az Apple. Radikális dizájnváltást eszközöl a vállalat.

Idén érkezik az Apple új MacBook Air masinája. A legfrissebb pletykák szerint az új gép egészen eltérő lesz az eddigi modellektől. A 9to5mac forrásokra hivatkozva – tesztelők, akik már használták a gép prototípusát – arról ír, hogy egy kecsesebb, könnyebb vázba bújtatott modell érkezik majd.

A 2015-ös kiadás azonban nemcsak ennyiben újul meg. Kiiktatták a teljes méretű USB portokat, MagSafe csatlakozókat, SD kártyahelyeket és még a Lightning portot is. Mindössze egy darab USB portot találunk rajta bal oldalon, jobb oldalon pedig a fülhallgató kimenete kapott helyet.

 

 

Ráadásul a képernyő mérete is változott az elődökhöz képest, azonban mindebből egy átlagfelhasználó nem sokat érzékelhet. A jelenlegi verzióhoz (13 hüvelyk) képest kisebb megjelenítőt kapott, viszont egy lehetlletnyivel nagyobb a 11 hüvelykes változatnál. A képernyő mérete tehát 12 hüvelykes lesz, azonban nagyobb felbontással megáldott megjelenítőről van szó és a kereteket is csökkentették az oldalán (lásd a képen), amelynek révén nem kellett méretnövekedéssel számolni.

 

 

 

Az új külsőn túl az egész masinát újratervezték a billentyűzettől egészen a hangszórókig. Nemcsak az egyes gombok kerültek közelebb egymáshoz, hanem a funkcióbillentyűk elrendezése is megváltozott. A touchpad is jóval közelebb került a klaviatúrához.
 

 

Korábbi MacBook billentyűzet

Új elrendezés

Egyelőre pontos méretadatokat nem lehet tudni, de a források szerint a kialakítása révén már kiérdemelte a Macbook Stealth becenevet.

Az oldal azonban azt is megemlíti, hogy mivel az Apple sok dizájnt tesztel jövendőbeli termékeinél, könnyen előfordulhat, hogy nem a végleges modellről van szó.

 

Forrás: 9to5mac.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció