365 ezer dollárért kelt el egy aukción az Apple-1

Egy aukción kelt egy Apple-1 számítógép 365 dollárért. Az 1976-ban gyártott masinát a Christie’s aukciósház bocsájtotta kalapács alá, és a vártnál kisebb összegért, de átszámítva még így is 90 millió forintért kelt el a New York-i árverésen.

Ismét gazdára talált egy egykori Apple-1 számítógép. Az eszközt maga Steve Wozniak készítette, és tartalmaz egy Apple-1 alaplapot, egy fadobozos billentyűzetet valamint egy monitort. Ezen kívül egy demonstrációs célokra használható kazettás magnó és egy használati utasítás is tartozik hozzá.

 

A BBC jelentése szerint kevesebb, mint ötven darab maradt az eszközből. Ennek a példánynak a különlegessége, hogy ezt maga Steve Jobs adta el még Los Altos-i garázsában. Az aukciósház előzetesen 400 és 600 ezer dollár közötti eladási árra számított.

 
Októberben egy másik gépért, amelyet szintén Steve Wozniak saját kezével szerelt össze 1976-ban a nevezetes garázsműhelyben, 905 ezer dolláros (225 millió forint) rekordárat fizetett a dearborni Henry Ford Múzeum. A Wozniak által tervezett, faburkolatú Apple-1 kultikus státust élvez a gyűjtők körében.

 

 

Forrás: Mashable.com, MTI

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció