A CES során debütál az LG G Flex 2?

Pletykák szerint már csak alig több, mint egy hónapot kell várnunk, hogy teljes pompájában elénk táruljon az LG második hajlított érintőkijelzővel felvértezett okostelefonja, a G Flex 2. A készülék a januári Consumer Electronics Show során mutatkozhat be.

Közeledünk a következő Consumer Electronics Show-hoz, amelyet hagyományosan az év első hónapjában, Las Vegasban tartanak meg. Ahogy az lenni szokott, idén is felpörgött a pletykagyárak működése, így egymás után kelnek szárnyra a különböző mendemondák, melyek arra próbálnak rámutatni, hogy milyen kütyük leleplezésére számíthat a nagyközönség az eseményen.

Egy friss pletyka szerint például a 2015-ös CES-en mutatkozik be a hajlított megjelenítővel szerelt LG G Flex utódja, a G Flex 2 is. Ebben lehet valami, hiszen a készülék máig nem került reflektorfénybe az LG korábbi híreszteléseinek dacára, és logikus lépés lenne a gyártó részéről, ha a nagyvilág figyelmét magára vonó januári kütyüshow-n rántaná le a leplet az újdonságról.

Magáról a jövevényről eddig keveset lehet tudni, de állítólag nem sokban különbözik elődjétől. Előlapját várhatóan egy a G Flexénél kisebb átmérőjű, de nagyobb felbontású P-OLED kijelző uralja, hátlapját pedig az elődmodellnél is látott, önmagától regenerálódó felület borítja. A banánszerűen hajló telefon fedélzetén az Android 5.0 Lollipop rendszer teljesíthet szolgálatot.

Reméljük, hogy a pletyka igaznak bizonyul, és hamarosan kitisztul a kép az LG következő hajlított mobilja kapcsán, addig is csak találgathatunk, milyen újdonságok kerülnek a készülékbe.

 

 

[Forrás: Übergizmo]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció