Surface Pro kihívón dolgozik az LG?

Pletykák szerint egy leválasztható billentyűzettel megáldott, Windows rendszerű táblagép készül a kisebbik dél-koreai gyártó műhelyében. Bár a jövevény konkrét tudása még nem ismert, máris a Microsoft Surface Pro komoly ellenfelének tűnik.

Az a hír járja, hogy az LG hamarosan egy új, hibrid készülékkel próbál szerencsét a Windows alapú tabletek piacán. Egy táblagépként és laptopként egyaránt használható, levehető billentyűzettel szerelt masináról van szó, ami sokban hasonlít majd a Microsoft otthoni és üzleti felhasználásra egyaránt ideális Surface Pro gépeire, így elsősorban azok számára jelenthet konkurenciát.

A jövevény technikai tudásáról még kevés az információ, de a CNET már kiderítette, hogy egy negyedik generációs Intel Core processzor felel a meghajtásáért, s a repertoárja részét képezi egy SSD meghajtó, ami mind hordozhatóság, mind pedig üzemidő szempontjából előnyösebb választás a merevelemeznél. Az egyelőre ismeretlen méretű kijelzővel felvértezett géphez tartozó billentyűzetről eddig csupán annyi derült ki, hogy a klaviatúra mellett egy touchpad is helyet kap rajta, vagyis funkcionalitás terén hozza a Surface Pro 3 hasonló kiegészítőjének szintjét.

Az LG számára egyébként nem idegen terület a Windows rendszerű tabletek piaca. A cég már 2013 februárjában előrukkolt a Windows 8.1 alapú, kicsúsztatható billentyűzettel ellátott Tab-Bookkal, aminek androidos verzióját idén dobta piacra.

A vállalat szóvivője nemrég megerősítette, hogy a windowsos Tab-Book nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg nagyobb sikereket ér majd el a kicsúsztatható helyett leválasztható billentyűzettel felszerelt készülék.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció