Karbonn Sparkle V: Európa első Android One mobilja

Megjelent a brit Amazon kínálatában a Karbonn készüléke, amit az Indiában korábban elstartolt Android One mobiltrió egyikeként ismerhetett meg a nagyközönség. Bár az okostelefon kicsit húzós árcédulával kezdte meg európai hódítását, sok felhasználónak még így is vonzó lehet, hiszen Nexus modellekhez hasonlóan az elsők között kapja meg az Android rendszerfrissítéseket.

Az Amazon jóvoltából már nem csak az indiai, hanem a brit vásárlók is szert tehetnek egy Android One projekt keretében megszületett okostelefonra, a kereskedő ugyanis felvette kínálatába a Karbonn műhelyében készülő Sparkle V mobilt.

Az Indiában igen kedvező áron beszerezhető készülékért 129,99 angolt fontot kér az Amazon, ami átszámolva cirka 50 ezer forintnak felel meg. Ez az összeg a mobilhoz biztosított Android rendszerfrissítéseket figyelembe véve is kicsit magasnak tekinthető, mivel a Karbonn üdvöskéje – a vele megegyező tudású, ám egyelőre csak Indiában elérhető Spice Dream Duo és Micromax Canvas A1 modellekhez hasonlóan – a belépőszintet képviseli.

A négymagos, 1,3GHz-es MediaTek processzorral, 1GB RAM-mal, bővíthető tárhellyel és 1700mAh kapacitású akkumulátorral ellátott telefon előlapját egy 4,5 hüvelykes, 854 x 480 pixel felbontású kijelző uralja, ami fölött egy 2 megapixeles kamera csücsül. Az eszköz hátlapjára egy 5 megapixeles, LED villanóval segített fénylesőt szereltek a gyártó emberei, a fedélzeten pedig a hamarosan 5.0 Lollipopra frissülő Android 4.4.4 KitKat rendszer teljesít szolgálatot.

 

 

A Karbonn Sparkle V-énél erősebb akkumulátort és nagyobb felbontású kijelzőt kínál a Motorola Moto G, ami egy hajszálnyival olcsóbban (127,98 angol fontért) vásárolható meg az Amazonnál, ráadásul e készülék 2014-es kiadása (az 5 colos Moto G) még markánsabb tudásbeli fölénnyel rendelkezik az indiai versenyzővel szemben, mégis alig drágább nála (139,95 font).

---------------------------------------------------------------------------------------------

Egy kis emlékeztető, ha netán nem rémlik, mi is az Android One: egy a Google idei fejlesztői konferenciáján bemutatott projektről van szó, ami egy új okostelefon-sorozat megjelenését célozza, melynek tagjai a Nexus modellekhez hasonlóan az elsők között részesülhetnek az Android rendszer frissítéseiben. Az Android One keretében megjelenő, pénztárcabarát készülékeket elsősorban a fejlődő piacokra szánja a Google, s ennek megfelelően Indiában mutatkozott be szeptember folyamán a termékvonal első három tagja. A készülékek frissítéséről közvetlenül a Google gondoskodik, ezért az általa előírt hardveres követelményekre alapul a felszereltségük. Az Android One célja, hogy a vásárlók elérhető áron is hozzájuthassanak olyan androidos telefonokhoz, melyek rendszere folyamatosan frissül – és ezáltal tartalmazza a legújabb megoldásokat, javításokat –, így védett marad a szoftveres kártevőkkel szemben.

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

[Forrás: GSM Arena]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció