Frissül a Honor 6 kezelőfelülete

A berlini IFA szakkiállításon bemutatott EMUI 3.0 kezelőfelület most a Honor 6 mobilokra is megérkezik. A megoldás lehetővé teszi többek között a képernyő egy kezes irányítását is.

Jövő év elején, egészen pontosan január végén a Honor 6 mobilokon is elérhető lesz az EMUI 3.0 kezeőfelület. A megoldás számos újdonságot kínál a felhasználóknak.

 

EMUI 3.0

 

Több mint 10 millió felhasználói visszajelzés alapján tervezték meg az Emotional UI-t, vagyis a Honor saját felhasználói felületét. Összesen 845 problémára bontották le a feedbackeket. 

 

Így került be a funkciók közé például a beépített tükör vagy az a lehetőség, hogy a zseblámpa gyorsmenüből is elérhető legyen. 

 

Az igazán nagy újítás azonban az, hogy a telefont egy kézzel is könnyedén lehet kezelni. Mindezt úgy, hogy a névjegyek, az üzenetek és az e-mailek képernyőin a kijelző felső részét megragadható a hüvelykujjal, és lejjebb húzható, így egyszerűbben elérhető a felső rész tartalma.

 

A kapcsolatok kezelése terén is hasznosnak bizonyul, hiszen minden adat elérhető a tárcsázó, névjegyek és az üzenetek ablakokból. 

 

A szelfiemánia jegyében az önarcképek készítése is egyszerűbbé vált. Az új funkció a szépítés mód elnevezést kapta. A legjobb képhez segítséget nyújthat egy kisméretű előnézeti ablak. Itt kiválasztható a legideálisabb arckifejezés. Ha pedig valaki a panoráma önarckép mellett dönt, akkor is hasznos lehet a szépség funkció, amely eltünteti a kisebb bőrhibákat.
 

 

A fotókhoz pedig különféle adatok rendelhetők, olyanok, mint a hely, idő vagy időjárásra vonatkozó információk, de például hangulati vízjeleket is is lehet hozzáadni.

 
Nyitókép: gizmochina.com
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció