Orosz hackerek a magyar kormány számítógépes rendszerébe is betörtek?

Kibernetikai kémkedéssel vádolta meg az orosz kormányt a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a FireEye amerikai komputerbiztonsági cég, amely szerint a többi között a magyar kormány számítógépes rendszerébe is betörtek orosz hackerek.

A FireEye szerint az elmúlt hét évben az orosz kormánynak dolgozó hackerek egyebek között a grúz, a lengyel és a magyar kormány, valamint a NATO és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet által működtetett komputerhálózatokba törtek be.

A jelentés nem sorol fel konkrét neveket vagy IP-címeket, hogy bizonyítsa az orosz kormány érintettségét, viszont azt állítja, hogy az általa említett incidensek során olyan rosszindulatú szoftvert alkalmaztak, amelyet a moszkvai időzóna szerinti munkaidőben írtak, orosz nyelvhasználatra beállított komputereken, és hogy a célpontok és az orosz hírszerzés érdekei között szoros összefüggés figyelhető meg.

Júliusban három másik, a Szilíciumvölgyben működő amerikai komputerbiztonsági cég, a Symantec, az F-Secure és a CrowdStrike vádolta meg azzal Moszkvát, hogy nyugati olaj- és gázvállalatok számítógépeit figyeltette meg.

A FireEye tavaly vásárolta meg a Mandiant biztonsági céget, amely a The New York Times napilappal közösen kutatva arra a megállapításra jutott, hogy a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg felelős több olyan kibernetikai támadásért, amelyet az Egyesült Államokban a magáncégek, a kormányzat és civil szervezetek számítógépei ellen követtek el.

A The New York Times tavaly Oroszországot nevezte meg az Egyesült Államok "legkifinomultabb" ellenfelének a kibernetikai térben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció