EgyedĂŒlĂĄllĂł lehetƑsĂ©get hoz a szuperszĂĄmĂ­tĂĄstechnika a felsƑoktatĂĄsban

A mesterképzésben részt vevƑ egyetemi hallgatók közül sokaknak hoz egyedülálló lehetƑséget az idén zajló, Szuperszámítástechnika a felsƑoktatásban elnevezésƱ projekt. Az EU és a magyar állam közel 2 milliárd forintos támogatásának köszönhetƑen a hazai kapacitás a négyszeresére nƑ. A beruházás két központja Budapest és Debrecen.

A felsƑoktatásban eltöltött évek egyik különleges szakasza az úgynevezett kutatási idƑszak. Biológus-, orvostan-, mérnök-, fizikushallgatók ezreinek hosszú hetek, hónapok vagy akár évek programja a felsƑoktatásban szerzett ismeretek kamatoztatása egy adott ágazatban, szakterületen. Tudományos elƑmenetelüket segíti a szuperszámítástechnika, melynek az egyik legnagyobb elƑnye, hogy sokkal gazdaságosabbá és gyorsabbá teheti a tervezési vagy a tesztelési-mérési szakaszokat.

Ilyen technológiát alkalmaznak például az orvostudományban – többek között a rákkutatás vagy a genetikai különbségek hatásának felderítése, modellezése során -, a fizika vagy a meteorológiai elƑrejelzések területén, de jelentƑs szerepet játszik az ipar ágazati szereplƑinek körében is, ahol különösen fontos a versenyképesség megƑrzése és a gazdaságosság fenntartása. Szuperszámítógépeket alkalmaznak továbbá az autógyártásban is, például a Forma-1-es autók fejlesztéseihez.

Magyarországon 2001-ben szerezték be az elsƑ ilyen informatikai eszközt. Az ágazat és a technológia dinamikus fejlƑdése miatt azonban ez a technika újabb és újabb beruházásokat igényel. A Szuperszámítástechnika a felsƑoktatásban elnevezésƱ beruházásnak köszönhetƑen 2014 végéig megnégyszerezƑdik e téren a hazai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel rendelkezik majd a magyarországi rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer mƱveletet hajtanának végre egyszerre.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł