Steve Ballmer írta a kék halál szövegét

Kiderült, hogy a Microsoft jelenlegi feje írta az eredeti, a 90-es években híressé vált kék halál üzenet szövegét. A tényt Raymond Chen, a vállalat fejlesztője fedte fel múlt héten egy blogposztban, hogy Steve Ballmer írta a végleges verziót.

Ki tudja, miért pont most derült erre fény, mindenesetre most már ezt is tudjuk: Steve Ballmer, a Microsoft jelenlegi vezérigazgatója írta a szöveget a kék halálhoz. Ballmer, aki akkoriban a rendszerrészleg vezetője volt, ugyanis nem találta megfelelőnek a hibaüzenethez szánt szöveget, mely akkor jelent meg, amikor a Windows 3.1-es rendszer nem válaszol. Így elhatározta, hogy ír egy saját verziót.

 

Néhány nappal később el is küldte e-mailben a saját verzióját, és nagyjából 22 évvel ezelőtt megszületett a kék halál. Ekkor az asztali gépeken, ahogy fentebb is írtuk, Windows 3.1-es rendszer futott.

 

 

A híressé vált kékhalál szövegben ott szerepelt a Ctrl+Alt+Del billentyűkombináció alternatíva is, amely egykoron a gép újraindítására is szolgált. Tavaly Bill Gates hibának nevezte a Ctrl+Alt+Dell billentyűkombinációt, valamint azt, hogy ennek használatát rá is kényszerítik az emberekre.

 

Az egykori Microsoft vezér saját magán kívül az IBM-et hibáztatja, amiért visszautasították annak a gombnak a fejlesztését, melynek megnyomásával egyszerűen végrehajtható lett volna ez a parancs. Eredetileg a billentyűkombináció arra szolgált, hogy a felhasználók bejelentkezzen a Windowsba, valamint ezzel lehetett újraindítani a számítógépet.

 

Forrás: TheVerge.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció