Bárhol kinyomtatható bionikus kezet fejleszt a GE mérnöke

Lyman Connor, a GE fejlesztőmérnöke eddig turbinákhoz és erőművekhez fejlesztett szoftvereket, ám egy véletlen kórházi találkozás  embertpróbáló küldetésre sarkallta Egy kerékpáros baleset következtében egy olcsó bionikus kéz kifejlesztésén dolgozik azok számára, akik nem engedhetik meg magunka a költséges elektronikus kézprotézist.

Az ötlet egy véletlen korházi találkozás során született meg Connor fejében, amikor is megismerkedett egy olyan kisfiúval, akinek a családja nem tudja kifizetni az akár 75 000 dollárba kerülő kézprotézist.


„Vannak olyan pillanatok az életben, amikor új irány lehetősége tárul fel előtted” – emlékszik vissza véletlen találkozásra a GE fejlesztőmérnöke.


Connor az internetet bújva ráakadt a Robohand nevű nyílt forráskódú projektre, ami 3D végtagok nyomtatásának kifejlesztésén dolgozik Dél-Afrikában. A csoport tevékenységének révén ismerkedett meg az ujjnyomtatás elsődleges tervrajzaival. Ezt követően a Michigani Elektronikus Végtagfejlesztő Intézet segítségével tanulmányozta a csuklódizájnt és a bionikus kézben futó áramköröket. Emellett konzultált a virginiai helyi kórház protéziskészítőjével és elbeszélgetett a betegekkel is.

 

Kéz a kézben (Forrás: GEreports.com)



A legmodernebb elektronikus végtagok a csonkban lévő izmok által generált elektronikus jelzéseket befogó szenzorokkal működve irányítják a művégtagot. Ám Connor meglepetésére több kéznélküli beteg lenne hajlandó a kézprotézist saját egészséges kezével irányítani. „Egyikük azt kérte, írjak neki egy okostelefon alkalmazást” – mondja. „Így is tettem.”

 


Connor mintegy 10 000 dollárt áldozott a projektre saját zsebből, és nem szívesen fordított volna további 4 000 dollárt arra, hogy egy másik programozót bevonjon az applikáció kifejlesztésébe. Ehelyett autodidakta módon megtanulta a kódolás fortélyait. „Nem kell hozzá nagy zsenialitás, csupán leleményesség” – meséli.


Connor kutatásai egyben eljuttatták a független kézműves vállalkozói csoportokhoz, melynek számos ezermester, hobbi szintű, profi és amatőr barkácsember a tagja. Az egyik ilyen közösség az ún. TinyCircuits, egy nyílt forráskódú miniatűr alaplapokat gyártó cég Akronban, Ohio államban, akiknek Connor útmutatásait követve sikerült egy olyan alaplapot létrehozni, amellyel a műkéz Bluetoth kapcsolaton keresztül, az applikáció segítségével irányítható. A fémízületeket és egyéb kézrészeket a Roanoke gépgyártó építette meg.

 

A bionikus kép első verziója: az elektronika az Arduino alaplapra épül (Forrás: GEreports.com)




A Connor által megalkotott kézfej a tervek szerint csomagban kapható majd, és megközelítőleg 4 000 dollárba fog kerülni. Részei egyenként kicserélhetők lesznek, amennyiben meghibásodnának. „Egy olyan elérhető eszközt szerettem volna, ami bárhol legyártható. Világszerte sokaknak van igénye rá” – mondja Connor.

Az összefoglaló angol nyelvű videója az alábbi linken tekinthető meg:

 

 



Connornak csupán már csak egy dolog miatt fő a feje: elfelejtette felírni annak a kisfiúnak a nevét és címét, aki az új bionkius kéz kifejlesztésére sarkallta. „Remélem, ezzel a történettel sikerül a nyomára bukkannom” – mondja. „A dolgozómban várja az új keze. Már majdnem kész.”
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció