Az Apple okosórája piacformáló lehet

A Swatch svájci óragyártó cégcsoport részvényei az első félévben 13 százalékot estek, mely elemzők szerint részben az Apple okosórájával kapcsolatos várakozásokkal hozható összefüggésbe.

A világ legnagyobb óragyártójának gyengébb tőzsdei szereplését szakértők szerint az erős svájci frank és az Omega márka – amely a szocsi olimpiai játékok egyik fő partnereként az időmérésért volt felelős – kiadásai okozták.

Az Apple okosórája, az iWatch, amellyel egyebek közt online szolgáltatások és adatok érhetők el, alapjában rendezheti át az órapiacot. Elemzők úgy vélik, a Swatch csoport tavaly mintegy 9,8 milliárd dollárt (2234 milliárd forintot) kitevő eladásainak 23 százalékát teszi kockára az iWatch.

A Sony és a Samsung már dobott piacra karon hordható készülékeket, azonban egyik sem volt átütő siker, ezért az óragyártók egyelőre nem tekintenek veszélyforrásként az okosórákra. Azonban az Apple komolyan veszi a piacra lépést: számos olyan technológiai szabadalommal rendelkezik már, amelyeket feltétezhetően valamiféle "viselhető számítástechnikai" eszközöknél kíván majd alkalmazni, továbbá több luxus-és divatipari vezető menedzser is csatlakozott az amerikai óriáscéghez.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció