Új, okosórákhoz kötődő szabadalmak a Microsoft kezében

A redmondi szoftveróriás érdekes megoldásokat szeretne bevetni okos karóráiban, legalábbis a legújabb szabadalmai erre engednek következtetni. Felmerül azonban a gyanú, hogy ezek a szabadalmak egyben más gyártók lehúzását is szolgálják majd, hiszen az androidos eszközökön is igen sokat kaszált, illetve kaszál a Microsoft.

A WMPowerUser hívta fel a nagyvilág figyelmét a Microsoft két legújabb szabadalmára, melyek a vállalat jövőbeli okos karóráiban debütáló megoldásokról árulkodnak. A terveket elnézve a redmondiak egész jó ötleteket védettek le, melyek megvalósításával szuper kütyüket alkothatnak, vagy ha úgy alakul, egy zsák pénzt szedhetnek majd be azoktól a gyártóktól, akik alkalmazni szeretnék őket saját készülékeikben. Utóbbi eset már csak azért sem lenne meglepő, mert már láttunk rá példát, hiszen az androidos gyártóktól a mai napig csurran-cseppen valamennyi a Microsoft zsebébe a levédett megoldások után, melyeket használnak.

Az egyik új szabadalom a releváns információk megjelenítésére irányul. Ez körülbelül annyit takar, hogy az okos karóra kijelzőjén megjelennek a hozzá csatlakoztatott okostelefonról érkező, különböző értesítések, információk.

 

 

A másik szabadalom a környezethet, illetve a körülményekhez igazodó felhasználói felületet írja le, aminek működését a készülékbe épített érzékelők (pl. gyorsulásmérő, GPS, mikrofon) segítik. Ez annyit tesz, hogy a szenzorok révén tudni fogja a kütyü, hogy használója épp ül, áll, fut, vagy vezet-e, és ennek megfelelően jelenít meg információkat a kijelzőn.

Érdemes megjegyezni, hogy az említett szabadalmak kitérnek néhány olyan megoldásra is, melyekkel már találkozhatunk az első Android Wear rendszerű órákban. Ennek tudatában pedig csak remélhetjük, hogy a szoftveróriás nem húzza le jogdíjakkal az Android Wear eszközök gyártóit is.

Egyébként nem csak a Microsoft lesz szabadalmi nagyhatalom az okosórák piacán: a hírek szerint az Apple is bespájzol a levédett szellemi tulajdonokból, így szabadalmi perekben gazdag évek elé nézhetünk, ami legalább olyan rossz a felhasználók szemszögéből, mint a gyártókéból, akiket perbe fognak.

 



 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció